Kibújás vagy bebújás?

Az idei esztendőben is folytatódik a havonta egyszer jelentkező Mesedélelőtt, amelyen izgalmas történetekkel és kézműves foglalkozásokkal várja a legkisebbeket Némedi-Varga Tímea. A múlt szombaton délelőtt két, medvéről szóló mesét hallgathattak meg a nebulók, majd kis macikat készítettek kartonból. 

Hasonló tartalmaink:

Ha minden igaz, ma megtudhatjuk, meddig vacog még a fogunk a fagyos télben. A hagyomány szerint ugyanis, ha a barnamedve február 2-án, gyertyaszentelő napján a kimerészkedik a barlangjából és meglátja a saját árnyékát, vagyis épp napos az idő, akkor sürgősen visszabújik a vackába, mert ez azt sugallja neki, hogy sokáig elhúzódik még a tél. Ám, ha ekkor hideg és borús idő várja, már nem látja értelmét a lustálkodásnak, mert ebben az esetben közel már a tavasz, nyugodtan kicammoghat az oltalmat adó meleg barlangjából.

Így, a gyertyaszentelő napjához közeli időpontban, a Csuka Zoltán Városi Könyvtár gyermekrészlegében a medve volt az idei első mesedélelőtt témája. Némedi-Varga Tímea, a városunkban élő színművésznő két kedves mackó mesével lepte meg a szüleikkel idelátogató csöppségeket. Az apróságoknak nagy szükségük van az élőszóban elhangzó mesékre, mert fejleszti a képzelőerejüket – mondta Némedi-Varga Tímea. A kisebbek látszólag a játékokkal foglalkoztak, de azért ők is hegyezték a fülüket a macis történetek hallatán. A két rövid mese között pedig bekukkanthattak a medve „barlangjába” is. A Gyermekkönyvtár munkatársai ugyanis berendeztek egy parányi kuckót, ahová kisebb barátaival, ideiglenesen „bevackolta” magát egy hatalmas plüssmaci. Őket látogathatták meg a csöppségek – legalábbis azok, akik be mertek kukkantani a függönnyel elválasztott, kicsi barlangba.

Legközelebb február 25-én lesz mesedélelőtt, s mint megtudtuk, farsangi műsorral várják a gyerekeket.

Érdi Újság

Bálint Edit

Címkék