A kőbaltás ember és a barlangi medve

Folytatódik a Világjáró esték sorozat, márciusban bemutatásra kerül a Szabadulás nélkül című könyv. A legkisebbeket látványos és játékos rendezvények várják, s gazdag műsorral készülnek a Múzeumok Éjszakájára is. Mácsai Anetta igazgatóhelyettessel a Magyar Földrajzi Múzeum tervezett  programjairól beszélgettünk. 

Hasonló tartalmaink:

Hagyományos rendezvényeikre továbbra is számíthatnak a látogatók. Folytatódik többek között a  Világjáró esték programsorozat, amelynek első előadására február 28-án kerül sor. Radics Tamás geológus transzpireneusi barangolásra invitálja az érdeklődőket. Március 7-én a Szabadulás nélkülcímű kötet bemutatójára várják az érdieket. A Lendvai Timár Edit által szerkesztett, mintegy 800 oldalas könyv az Érdről és környékéről elhurcoltak sorsát mutatja be – tudtuk meg Mácsai Anettától, aki a tavaszi programokra térve, elsőként a Föld napja megünneplését említette, amely az idén a „Változás és megőrzés” címet kapta, s arra hívja fel a figyelmet, hogy bolygónk ugyan folyamatosan változik, változott az évmilliárdok alatt, mégis fontos, hogy megóvjuk a jövő nemzedékek számára. Idén a vízi élővilág kerül előtérbe, s többek között a WWF Duna-turnéja is eljön Érdre, melyen interaktív programok keretében ismerkedhetnek meg a Duna élővilágával a gyerekek. Izgalmas játékokkal, kézműves foglalkozással és filmvetítéssel várják az apróságokat, s úgy tervezik, hogy a múzeum emeleti termében egy Duna-parti diorámát is felavatnak.

A gyermeknapra tervezett rendezvényről az igazgatóhelyettes elárulta: mivel 2017-ben az „Év Ősmaradványa” a barlangi medve, az idei gyereknapi programokat ennek a kihalt állatfajnak szentelik, különös tekintettel arra, hogy a régészeti kutatások során az érdi Fundoklia-völgyben közel 500 barlangi medve maradványt találtak. A gyermeknapon „élethű” medvével is találkozhatnak az apróságok, s rengeteg ismeretet szerezhetnek az egykori négylábúak életéről. Zárásként levetítik A kőbaltás ember – Érdi medvevadászok című filmet, amely először kerül bemutatásra városunkban.

Az érdi intézmény június 24-én az idén is bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája programba. A többórás, „Kabuki és kimonó” című, éjfélig tartó rendezvény fő témája Japán lesz, amelynek téli világába Kércz Tibor fotográfiáiból nyíló kiállítás ad némi betekintést az érdeklődőknek. Ezen kívül érdekes előadásokat hallgathatnak meg a japán kultúráról, s terveznek kimonó- és japán teaszertartás bemutatót is, mindezt jellegzetes japán muzsikával és dobegyüttes koncertjével fűszerezve.

Érdi Újság, Bálint Edit, fotó: részlet a filmből

Címkék