Fokozott figyelem irányul a kerékpárosokra

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai az idei év során is fokozott ellenőrzésekkel kívánják csökkenteni a balesetek számát a városban és a környező településeken. A tavasz közeledtével így nagyobb figyelmet fordítanak a kerékpárosok védelmére is.

Hasonló tartalmaink:

Kürti István, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője elsősorban az egyirányú utcákban való közlekedés szabályaira hívta fel a két keréken közlekedők figyelmét.

Érden 27 százalékkal csökkent tavaly a személyi sérüléses balesetek száma. A Közlekedésrendészeti Osztály vezetője szerint a fokozott rendőri jelenlét is hozzájárult a kedvező mutatóhoz, valamint az is, hogy az itt élők is jobban figyelnek a környezetükre. Kürti István elmondta, hogy rendszeresen kapnak lakossági bejelentést arról, hogy hol végezzenek sebességmérést, hol vizsgálják meg a forgalomtechnikát, vagy hogy hol kell a rendőrségnek a közlekedési helyzetet tisztáznia.

A közlekedésben részt vevők közül a gyalogosok mellett a kerékpárosok vannak a legveszélyeztetettebb helyzetben. A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, amit az is bizonyít, hogy az esetek jelentős részében a kerékpáros szabályszegő magatartása járul hozzá a balesetek bekövetkeztéhez.A kivilágítatlanul közlekedő kerékpárost csak 37 méterről veszi észre az autós, a prizmát, fényvisszaverő szalagot már 50-60 méterről is észleli a gépjárművezető, a kivilágított kerékpáros pedig 500 méterről is látható, ami jelentősen csökkenti a baleseti kockázatot.

2007. június 1-től bevezették, hogy lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a kerékpárral közlekedőknek (amellett, hogy kétkerekűt a jogszabályban meghatározott módon ki kell világítania) fényvisszaverő mellényt kell viselnie!

A tapasztalatok szerint a kerékpározás évről évre nagyobb szerepet játszik a közúti közlekedésben. A jó idő közeledtével is egyre többen pattannak biciklire. Sokan nemcsak egyfajta szabadidős tevékenységként veszik elő a kétkerekűt, hanem egyre gyakoribb, hogy munkába is azzal járnak. A kerékpározás térnyerése ugyanakkor kiemelt baleseti kockázatot indukál. A végrehajtott ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a bringások egy része nincs is tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, vagy éppen a járgányuk nem felel meg a kötelező jogszabályi előírásoknak.
közlekedésbiztonsági szabályokra és azok betartására történő figyelemfelhívás, vagy éppen az ismeretek felfrissítése a tavaszi-nyári időszakban különösen időszerű. Ezért az alábbiakban olvasható néhány, a kerékpárosokra vonatkozó fontosabb közlekedési szabály, amelyek betartása kötelező!

- Kerékpárral az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni: a kerékpárúton, a kerékpársávon, vagy erre utaló jelzés esetében az autóbuszok számára fenntartott forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon, vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton.
- Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
- Tilos kerékpárral lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni!
- Tilos kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni!
- A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia. A gyalogos-átkelőhelyeknél történő áthaladásnál is az előbbi szabályozásnak megfelelően kell közlekedni!
- Amennyiben az egyirányú forgalmú útra egy bizonyos irányból behajtani tilos, a kerékpárosok abban az esetben közlekedhetnek ennek ellenére mindkét irányból, ha ezt kiegészítő tábla megengedi. Ekkor azonban az úttest jobb oldalán kell haladni, ha pedig van felfestett kerékpársáv, akkor pedig azon!

Címkék