Régi-új játékos az Érdi VSE-ben

Az átigazolási időszak utolsó napján visszatért az Érdi VSE-hez Hegedűs Norbert, aki a 2015/2016-os szezont is a csapatban töltötte, majd a budapesti első osztályban szereplő Hegyvidék SE-hez igazolt – számolt be róla az érdi-vse.hu

Hasonló tartalmaink:

A belső védőként bevethető játékos leigazolására azért volt szükség, mert Bozsoki Imre a Magyar Kupában három, a bajnokságban négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott (ebből egyet, a Diósd ellen már letöltött), majd a másik belső védő, Ebedli Zoltán, illetve a jobbhátvédként, a védekező középpályásként és belső védőként is bevethető Honti Attila a múlt heti, Martonvásár elleni felkészülési meccsen egy rossz mozdulatnál szenvedett szalagsérülést (Honti már volt orvosnál, de még a hét közepén MR-vizsgálat vár rá).

Hegedűs Norbert a 2015/2016-os szezonban az Érdi VSE 32 meccséből 31-en kezdő volt, csak az utolsó fordulóbeli Tatabánya FC elleni mérkőzésen maradt a kispadon. A 15. fordulóban a csapat az ő góljával győzte le idegenben 1–0-ra a Csornai SE-t.

Hegedűs Norbert pályafutása során Soroksáron, az Integrál DAC SE-ben és a Budaörsben is játszott az NB II-ben, utóbbi csapatot négy szezonon keresztül erősítette, ám közte még egy évad erejéig megfordult a Duna FC Tatabánya együttesében is. Érdre másodszor érkezik a Hegyvidék SE-től, hiszen a 2015/2016-os szezon előtt is innen igazolták át.

Címkék