Teltházas sakkverseny!

Másodszor rendezte meg az Érdi VSE az Ercsi úti Sporttelepének klubhelyiségében a Minaret Kupa nyílt, rapid sakkversenyt.

Hasonló tartalmaink:

A résztvevők és az érdeklődők csaknem betöltötték a termet a II. Minaret Kupa nyílt sakkversenyen – írja a klub honlapja.

Az érdieken kívül jöttek Budapestről, Százhalombattáról és Martonvásárról is versenyzők. Elég változatos korosztályok gyűltek össze. A legidősebb sakkozó 85 éves elmúlt, a legfiatalabb pedig nemsokára 8 éves lesz.

Féltávnál szétszóródott a mezőny és két – addig veretlen – sakkozó állt az élen, majd az egymás elleni csatájuk döntetlenül végződött.

Az utolsó forduló előtt már csak hárman voltak esélyesek a kupa megszerzésére.

Végül Sinka Csaba lett az első, megelőzve Horváth Pétert, Lakatos Andrást és Pápai Jánost. A tavalyi győztes Szilágyi Sámuel 5. lett.

A legjobb ifjúsági versenyző díját Bajóti Andor, a különdíjat pedig Szíjártó Zoltán vehette át.

Címkék