A Siófok következik

Az ÉRD női kézilabdacsapata a K&H női kézilabda liga 14. fordulójában február 19-én, vasárnap 17 órakor fogadja a Siófok KC-t az ÉRD Arénában.

Hasonló tartalmaink:

Nem volt túlságosan jó hete Szabó Edina együttesének, hiszen előbb az EHF-kupa csoportkörének utolsó fordulójában nem tudott pontot szerezni a német SG BBM Bietigheim vendégeként, s ezzel búcsúzott a nemzetközi porondtól, majd szerdán már Debrecenben lépett pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjében, ahol 22–21-es vereséget szenvedett, ezzel nem jutott a négyes döntőbe, pedig a döntetlen is Janurik Kingáék továbbjutását érte volna.

Ezek után a menetrend némileg lazább lett, de így is május 28-ig további tizenkét meccset játszik a klub az NB I-ben – pont annyit, mint a december 30-i, Győr elleni meccs óta eltelt bő másfél hónapban.

Az ÉRD továbbra is harmadik a K&H női kézilabda liga tabelláján, ám csak egy pont a hátránya a nála egy meccsel többet játszó FTC-Rail Cargo Hungariahoz képest. Ezzel szemben a Siófok KC tizenhárom meccséből csupán ötöt tudott megnyerni, egy döntetlen és hét vereség mellett.

A két csapat a bajnokság első fordulójában is találkozott egymással, akkor az ÉRD idegenben 31–27-re tudott nyerni Horváth Roland lányai ellen. A Balaton-partiak többek között kikaptak még a Dunaújvárostól (otthon), a Váctól (idegenben), az FTC-től (idegenben), az MTK-tól (idegenben), a Budaörstől (idegenben) és a Győrtől (otthon), emellett a Debrecennel játszottak döntetlent Siófokon, nyertek a Kisvárda, a Fehérvár KC, a Mosonmagyaróvár, a Békéscsaba és legutóbb a Kispest ellen. Igaz, a fővárosiakat nem hogy legyőzték, hanem szinte földbe gyalulták, miután 55 (!!!) gólt lőttek az újoncnak a 23 kapott mellett.

A Magyar Kupában előbb a Rinyamenti KC-t búcsúztatták, majd a Fehérvár KC ellen ők búcsúztak.

A Siófoknál új edző lesz jövőre, a dán szövetségi kapitány, Kim Rasmussen testvére, Lars veszi át a csapat irányítását nyáron, s a klub bejelentette, hogy két román és egy francia játékos is a Balaton partján folytatja, Denisa Dedu és Gabriela Perianu mellett Mariea Paule Gnabouyou is átteszi a székhelyét a szezon után. Emellett Estelle Nze Minko, Katarina Jezics, Németh Csilla és Such Nelli is hosszabbított.

Az SKC házi góllövőlistáját tizenhárom meccsen 93 lőtt góllal a korábbi érdi, Triscsuk Krisztina vezeti, őt követi a francia irányító, Estelle Nze Minko 80 és Erdősi Ildikó 56 góllal, de a negyedik helyen a decemberben Győrbe távozó Asma El-Gaui áll továbbra is.

Az ÉRD-nek a két kupabúcsú után mindenképp nyernie kell, melyhez a szurkolók támogatása is elengedhetetlen, hiszen hazai mérkőzés következik, s egy nehéz időszakot zárnának le a lányok egy győzelemmel.

Ami viszont rossz hír, hogy úgy tudjuk, a szerb jobbszélső, Katarina Krpezs-Slezák bal vádlijában izomszakadás van, ezért Szabó Edina gyaníthatóan nem számíthat rá a következő hetekben.

A február 19-én, 17 órakor kezdődő találkozót a Bíró Ádám-Kiss Olivér játékvezetői páros vezeti.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló, ÉRD Aréna
02.19., 17.00:
ÉRD–Siófok KC
Vezeti: Bíró Ádám, Kiss Olivér

A részletes kézilabdaprogramot ide kattintva érheti el!

Címkék