Vissza a jó útra

Nehéz héten van túl az ÉRD női kézilabdacsapata, hiszen múlt vasárnap még Németországban az EHF-kupától, szerdán, Debrecenben a Magyar Kupától búcsúzott, a hét utolsó napján pedig bajnoki mérkőzés várt Szabó Edina együttesére, s a Siófok KC-t összességében könnyedén, 36–29-re győzte le.

Hasonló tartalmaink:

A DVSC-TVP elleni találkozón az érdiek szerb jobbszélsője, Katarina Krpezs-Slezák sérülést szenvedett, így ezúttal nem volt a meccskeretben. A klasszisról úgy tudjuk, hogy a vádlijában van izomsérülés, ám ez bevizesedett és a vizsgálatok még nem tudták kimutatni a sérülés mértékét.

Ami az SKC elleni mérkőzést illeti, az ÉRD alaposan bekezdett, hiszen Larissa Araújo, Mireya González, Andjela Bulatovics és Kiss Nikolett góljára csak Horváth Roland tudott válaszolni – egy időkéréssel. Ekkor rendbe tettek a Balaton-partiakat, akiknél Estelle Nze Minko és Triscsuk Krisztina nagyon belejött, s góljaikkal egyenlített a Siófok, amely a huszadik percben már a vezetést is megszerezte (8–9), de az első játékrész hajráját elrontották a vendégek, vagy másképp: nagyon megnyomták a hazaiak, s Janurik Kinga tizenegy védésével a szünetben már négy lett közte (17–13).

A fordulás után ismét sült Triscsuk és Nze Minko keze, míg a 30. és 37. perc között az érdiektől csak Klivinyi Kinga lőtt gólt, de három találata kevés volt, hiszen a két siófoki nagyon megszórta a magát, így a 36. percre egyenlítettek a Somogy megyeiek.

Ám hiába, hiszen futottak az eredmény után, majd az ÉRD a 45. perc után végleg leszakította ellenfelét, s 24–23 után már nem engedte ki előnyét, sőt, folyamatosan növelte azt, s végül nagy arányú, 36–29-es győzelmet aratott.

Az érdiektől Janurik Kinga tizenkilencszer védett, Zeljana Stojak és Szvetlana Gridnyeva is büntetőt hárított. Ez azért is érdekes, mert a túloldalon a Pastrovics Melinda-Gercsó Nóra duó úgy védett összesen hétszer, hogy ebből mindössze háromszor maradt náluk a labda…

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, egy kisebb mélypontról tudtunk visszajönni és meg tudtuk mutatni, még fáradtan is, hogy jó csapat vagyunk és, ha együtt játszunk, összefogunk, kemények vagyunk, akkor ilyen jó meccseket tudunk játszani, mint ma. A védekezés is nagyon jó volt, mögötte a Kingivel” – mondta a mérkőzés legeredményesebb játékosa, a tizenegy gólt szerző Klivinyi Kinga.

„Először is gratulálok az ÉRD-nek, sokkal többet vártunk magunktól mind támadásban, mind védekezésben. Még keményebben dolgozunk tovább.” – értékelt Estelle Nze Minko.

K&H női kézilabda liga, 14. forduló
ÉRD–Siófok KC 36–29 (17–13)
ÉRD Aréna, 1400
néző. Vezette: Bíró, Kiss O.

ÉRD: JANURIK – Kiss N. 2, M. GONZÁLEZ 7, A. Bulatovics 3, Kisfaludy 2, KLIVINYI 11, ARAÚJO 6. Csere: Gridnyeva, Stojak (kapusok), Signaté, Gulyás 2, Barján, Szabó L. 3 (3). Edző: Szabó Edina

SKC: Pastrovics – Erdősi 5, TRISCSUK 9 (2), NZE MINKO 8 (2), Jezic 2, Janjusevics 4, Such 1. Csere: Gercsó (kapus), Németh Cs., Ferenczy. Edző: Horváth Roland

Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–0. 14. p.: 5–5. 21. p.: 9–10. 26. p.: 14–13. 36. p.: 19–19. 44. p.: 24–22. 50. p.: 30–26. 55. p.: 33–26
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/4

MESTERMÉRLEG:

Szabó Edina: – A mérkőzés eléggé szaladósra sikeredett. Úgy készültünk, hogy a védekezésünket összerakjuk rendesen. Ezzel nem is volt gond az első félidőben, akkor kilenc labdát adtunk el, amiből az ellenfélnek sikerült könnyű gólokat szereznie. A lányok többször is újra erőre kaptak és elöl, hátul jól játszottak, támadásban nagyon sok gólt lőttek – gratulálok az egyéni teljesítményekhez. Sokat tanultunk a szerdai mérkőzésből és Katarina Krpezs hiányát is rövid idő alatt valamennyire tudtuk rendezni. A védekezésben Janurik Kingával egy jó támadójátékosokból álló csapat ellen jól küzdöttek a lányok. Szívből gratulálok a csapatomnak az egész stáb nevében, hiszen ez a harmadik mérkőzésünk volt egy héten belül, benne két hosszú, fárasztó utazással. Nem szoktam erről beszélni, de ezek a lányok a közönségük előtt, saját csarnokukban nem is igazán tudom, honnan merítették az erőt, de sikerült nekik összeszedni magukat, ehhez gratulálok nekik, és ahhoz is, hogy ismét csapatként voltak a pályán, ami egy edzőnek, a stábnak és a klubnak is külön öröm. Így tovább!

Horváth Roland: – Gondoltuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen egy jó csapat ellen játszottunk, arra nem számítottam, hogy összesen három védett labdánk lesz ezen a meccsen. Egy ilyen szintű mérkőzésen nem tudunk versenyben maradni. Erre a lányok sem képesek, ha nincsen mögöttük egy olyan támpont, ami átsegítse őket azokat a pontokon, ahol szükséges egy ilyen csapatot megvernünk, vagy pontot szerezzünk ellene. A támadójátékunk jó volt, sok gólt lőttünk, védekezésben Klivinyi Kingát abszolút nem tudtuk megállítani.

Címkék