Hamarosan kezdődik a Papi földek Rekreációs Park építése

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy csordultig megtelt az Érdligeti Általános Iskola Túr utcai épületének az ebédlője, ahol a Modern Városok Programban megvalósuló záportározót mutatták be, amely az Érdligeti Papi földeken valósul meg 2018 végéig. A lakossági fórumra a város minden részéről kíváncsiak voltak. Nem csoda, hiszen a Modern Városok Program egyik legnagyobb értékű beruházásról van szó, amely a város jelentős részét érinti.

Hasonló tartalmaink:

A megjelenteket Kopor Tihamér, a 6. számú választókerület önkormányzati  képviselője köszöntötte, aki azután az egész este moderátora volt. Elsőként T. Mészáros András polgármester kapott szót, aki elmondta, hogy a beruházás ötlete 1993-ra nyúlik vissza, amikor a 44 hektáros Papi földeket kárpótlási területté nyilvánították. A város, már akkor megszerezte a terület egy 12 hektáros részét azzal a szándékkal, hogy előbb-utóbb víztározót épít rá. A polgármester rámutatott, hogy ezután jó ideig csak álom volt a víztározó, egészen 2006-ig, amikor Dr. Aradszki András, akkori alpolgármester elhatározta, hogy meg kell oldani a Papi földeken a tározó létrejöttét. Ezért akkor, amikor 2015 júliusában Érden aláírták a Modern Városok Programról szóló megállapodást Orbán Viktor miniszterelnökkel, a záportározó már komoly tervként szerepelt a programban. – Tizenkét hektárral kezdték el a tervezést a szakemberek, de hamar kiderült, hogy ez kevés, emiatt több ingatlant is meg kellett vásárolnunk. Volt akivel meg tudtunk egyezni, s volt akivel nem, ezért kisajátítási eljárások vannak folyamatban – mondta a polgármester, majd hozzátette: - az összes terület rövid időn belül a rendelkezésünkre áll, így hamarosan kezdődhet a kivitelezés.

16910626_10208244249730620_1177715563_o

Arról, hogy hogyan került képbe, hogy a záportározó egyúttal szabadidőparkként is funkcionáljon, T. Mészáros András elmondta, hogy az egyik megbízott tájépítész éppen egy diplomamunkát adott be, amiben a Papi földekre tervezett záportározót szabadidő felhasználásra is alkalmas területként mutatta be. Miután a városvezetés megismerte az elgondolást, úgy vélte, hogy érdemes a két koncepciót összevonni, és ebből született az a projekt, ami hamarosan sokak életét könnyíti meg Érden.

Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő elmondta, hogy valóban 2006-ban fogalmazódott meg benne, hogy erősen el kell kezdeni lobbizni azért, hogy a Papi földeken záportározót kell létrehozni, ahol ha lehet, valamilyen közösségi teret is ki kell alakítani, ahol az itt élők egészséges programokon vehetnek részt. – Megmondom őszintén, hogy 2006-ban falakba ütköztünk, hisz akkor olyan vezetése volt az országnak, amely nem tette lehetővé, hogy előre lépjünk. A helyzet 2010-ben jelentősen megváltozott, majd 2014-ben döntött a kormány arról, hogy elindítja a Modern Városok Programot, aminek Érd is része lett azután, hogy T. Mészáros András polgármester úr és jómagam meg tudtuk győzni  Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Érd is kapjon fejlesztésre forrást – hangsúlyozta az NFM államtitkára.

Ezután Kovács Péter Barna projektvezető összegezte a projektet. A szakember leszögezte, hogy a rendszer, amelyet meg kell valósítaniuk, sokkal nagyobb, mint amennyire lehetőségük van. Óriási lehetőségnek nevezte, hogy a város a csapadékvízrendszerét elkezdheti helyretenni. Kovács Péter Barna  elmondta, hogy kilencmilliárd forint áll rendelkezésre a városi csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésére, illetve az Érdligeti Papi földeken a záportározó kiépítésére, ahol szabadidőközpontot is létesítenek, tehát ez magában foglalja a keleti vízgyűjtőt és a nyugatinak is egy nagyobb részét. – Ahogy Érd egyre jobban urbanizálódik, úgy a víz is egyre nőni fog. Okos tervezéssel ennek gátat lehet szabni, s muszáj olyan záportározókat építeni, ahol szabályozni tudjuk a lefolyást, mert nagyobb esőzések esetén elöntések lesznek, ahogy sajnos tapasztaltuk már – mondta Kovács Péter Barna, aki hangsúlyozta, hogy a rendszer károk helyet nagy haszonnal jár majd. A projektvezető elmondta, hogy a záportározó tulajdonképpen egy mélyebb gödör lesz, ahol a vízszint változásával tudják felfogni majd a felesleges vizeket, de mivel állandó vízszint szabályozásra is lehetőség lesz, ezért alkalmas lesz arra, hogy egy látványos szabadidős hellyé váljon a városban.

Ádám Mihály érdi tervező a legfontosabbnak azt tartotta kiemelni, hogy a záportározó nem okoz plusz talajvizet a környéken élőknek, vagyis nem lesznek plusz átfolyások, elöntések, sőt jelentősen csökkenteni fogja a terheket. A tervező ábrákon szemléltette, hogy miért a Papi földek a legalkalmasabb helyszín a záportározó kialakítására. Erre a területre a felszínen három helyről folyik össze a víz: a Sulák-patakból, az ún. Diósdi árokból, valamint a Nagytétényi árokból. A medencét egészen a városhatárhoz közel alakítanák ki, amelyen  két sziget lesz.

Kétszeri Ádám tájépítész bemutatta, hogy az elképzelések szerint a Néra és a Sárd utcák találkozásánál egy 1400 m2-es fogadótér kerülne kialakításra, mely alkalmas volna rendezvények, vásárok, szabadtéri családi napok megrendezésére. Ebből nyílna egy sétány, melyre éttermet és hidat képzeltek a tervezők, ami a sétányt összekötné a túlparttal, s innen indul a közvetlen vízparti sétány is. Az épület két részből állna, a kisebbikbe kapnának helyet a kiszolgáló helyiségek és a bár. Az épület körül árnyékolt teraszok lennének.

A büfé épületében a vendéglátáson kívül kiegészítő funkcióként nyári szezonban csónakbérlésre, míg a téli szezonban korcsolyabérlésre volna lehetőség. A wakeboard-ház épületétől induló „sportkör” a csónakkölcsönző stégében érne véget, illetve innen indulna a túl partra a híd is.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a közcélú létesítmények üzemeltetését az önkormányzat vagy önkormányzati tulajdonú cégei végzik majd. Az ezen túl létesülő beruházásokat (pl. wakeboard pálya) magánbefektetőknek kell majd finanszírozni, azaz ők fogják majd megépíteni saját pénzügyi forrásból.

A tájékoztató végén a feltett kérdésekre válaszoltak a szakemberek és a városvezetők.

Címkék