Kézfogás Szaddám Huszein luxusbunkerében

Dr. Horváth Pál – aki a 90-es években a közel-keleti békemisszióban teljesített szolgálatot – a múlt pénteken élménybeszámoló keretében mutatta be legújabb könyvét a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Hasonló tartalmaink:

A városunkban élő nyugalmazott dandártábornok 1990 júniusában részt vett az első iraki békemisszióban. Mint megtudtuk, Basrá városában az ENSZ-központ még egy szállóban volt, később azonban, amikor már dúlt a háború, Al Zubairban, Szaddám Huszein bunkerében szállásoltak el őket. Hihetetlen, hogy a sivatag alatt 20–30 méter mélyen, luxuskörülmények között lakhattak. A dandártábornok személyesen találkozott Huszeinnel, aki elmondása szerint csaknem 2 méter magas, nagydarab ember volt. – Talán kezet is fogtam vele – fűzte hozzá –, de nem lehet tudni, hogy épp ő volt-e, ugyanis három alteregóval is rendelkezett – idézte fel a misszió emlékeit. Mezopotámia háborúi – az arab tavasz következményei és Európa jövője című könyvében alapos betekintést nyerhetünk az arab politika és történelem részleteibe. Kötetét számtalan, saját készítésű fotóval illusztrálta.

Mezopotámia a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti, hordalékkal feltöltött síkságot ölelte fel, s a mai Irak, Törökország és Szíria egy része tartozott e területhez. A közel-keleti térség olajban való gazdagsága az 1900-as évek elején lett meghatározó motívum e térségben. A könyv első része erről a távoli és közeli múltról szól. A dandártábornok többek között elmesélte, hogyan és milyen okból lett az amerikai dollár fedezete az arany helyett az olaj, ami a 70-es években hirtelen felvirágoztatta Irak gazdasági fejlődését és soha nem tapasztalt jólétet eredményezett. Később a háborút is az olaj körüli viták okozták.

A könyv második fejezetében a közel-keleti térség 21. századi helyzetét és jövőbeli kilátásait elemzi a szerző. Az éghajlatváltozás okozta modern kori népvándorlásról, az utóbbi évtizedekben felemelkedőben lévő iszlamista mozgalmakról is ír, miközben keresi a radikalizmusra, a terrorista szervezetek fenyegetéseire adható európai válaszokat. Európa lelkének megreformálása csak a görög műveltségre és római jogra alapuló keresztény kultúrával lehetséges – szögezte le a dandártábornok, majd könyvének utolsó bekezdéséből a következőket idézte: „Ami ma Európában történik, az nem a kulturális sokszínűség kivirágzása, hanem alapvetően két nagy kultúra versengése. Mi, magyarok, európaiak dönthetünk úgy, hogy feladjuk a magunkét és elfogadjuk a másikat. De ha nem így döntünk, ha meg akarjuk őrizni a görög-római kultúránkat, azt csak a keresztény alapok megtartásával tehetjük. Ez a mi örökségünk, akár tetszik ez valakinek Európában vagy a világban, akár nem.”

A hatás kedvéért az iraki terroristák robbantásait dokumentáló, éjjel titokban felvett videosorozatával zárta könyvbemutatóját dr. Horváth Pál.

Érdi Újság

B. Ábrahám

Címkék