Rendőrkapitánysági évértékelő Pest megyében

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. évben végzett munkájáról tartottak évértékelőt február 20-án Budapesten a Rendőrségi Igazgatási Központban. Az eseményen részt vett Mihály István r. dandártábornok, Pest megyei rendőrfőkapitány, Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, Szabó Ferenc Pest megyei főügyész és Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.

Hasonló tartalmaink:

Az évértékelő értekezleten a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. évben végzett munkájáról adott tájékoztatást Mihály István r. dandártábornok, majd tájékoztatást adott a regisztrált bűncselekmények csökkenő számáról, valamint a javuló nyomozás-eredményességi mutatókról. Elmondta, hogy „tovább csökkent a kiemelten kezelt bűncselekmények mértéke, és a megye útjain 2015. évhez képest a tavalyi évben csökkent az ittasan okozott balesetek száma is.

E pozitív eredményeket az önkormányzati felmérések eredményei is alátámasztják.” Ezután a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 2016-ban elvégzett szakmai munkájáról számolt be a főkapitányság vezetője.

Az értekezlet elöljárója Töreki Sándor r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt, aki elismerését fejezte ki a főkapitányság munkatársainak a 2016. évben nyújtott tevékenységükért, valamint megfogalmazta az idei év feladatait.

Beszédében Szabó Ferenc a Pest Megyei Főügyészség vezetője összefoglalta az elmúlt év tapasztalatait és megemlítette a 2017. év célkitűzéseit.Tarnai Richárd kormánymegbízott az eseményen hangsúlyozta, hogy „az állampolgárok érdekében kiemelten fontos az együttműködés a közigazgatásban és a közbiztonságban hivatásukat végzők között, egyúttal elismerően szólt a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal való összehangolt munkáról.

 

Címkék