Vannak kérdőjelek

A térség felnőtt labdarúgócsapatai közül a másodosztályú Budaörs és a harmadosztályú Érdi VSE, illetve Diósd is elkezdte már a tavaszi évadot, ám ezen a hétvégén már a korosztályos küzdelmek is megkezdődnek.

Hasonló tartalmaink:

A Merkantil Bank Liga NB II-ben a Sopront legyőző, s ezáltal egy hellyel előrelépő Budaörs a Békéscsabai 1912 Előre vendége lesz a huszonkettedik fordulóban. Bognár György együttese a sikeres felkészülés után Tatabányán győzte le a Sopront a tavaszi évad nyitányán, míg a viharsarkiak pihenőn voltak, hiszen a Balmazújváros ellen idegenbeli mérkőzésük a hajdúsági csapat pályájának alkalmatlansága miatt elmaradt. Ezzel együtt a társakhoz képest egy meccsel kevesebbet játszó Békéscsaba így is 36 ponttal a tabella ötödik helyét foglalja el, s győzelme esetén akár a második helyezett Puskás Akadémiát is befoghatja.

Merkantil Bank Liga NB II, 22. forduló
02.26., 16.00:
Békéscsabai 1912 Előre–Budaörs

Az NB III Nyugati csoportjában az Érdi VSE vasárnap 11 órakor a Gyirmót FC Győr második csapatának otthonában lép pályára. Az érdiek legutóbb kettős emberhátrányban kaptak ki az FC Ajkától hazai környezetben 4–1-re. Limperger Zsolt együttese nincs könnyű helyzetben, hiszen Bozsoki Imre továbbra is eltiltását tölti, de a múlt heti találkozón piros lapot kapó Csiszár Zoltánra, valamint Pintér Nikolára sem számíthat, hiszen a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága mindkét játékost egy-egy mérkőzéses eltiltással sújtotta, emellett Melczer Vilmos megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját, így ő sem lesz bevethető, valamint a héten betegséggel küszködő Németh Gábor Vince játéka is erősen kérdéses, továbbá az egész tavaszi idényt kihagyja Honti Attila, így vele sem számolhat Limperger Zsolt.

A forduló másik térségi meccsével kapcsolatban is akadnak kérdőjelek, hiszen a Diósd hazai pályán fogadja/fogadná a Hévíz SK-t, ám múlt héten a szintén Diósdon játszó, de a Középcsoportban érdekelt Szigetszentmiklós mérkőzését sem játszották le a Paksi FC II ellen, miután a diósdi pálya licensze november 30-án lejárt, s ezt egyelőre nem hosszabbította meg az MLSZ. Többek között az érdiek is ezért játszották a csepeli stadionban a tavaszről előrehozott, Diósd elleni mérkőzésüket a 18. fordulóban.

Nahóczky Attila együttese egyébként legutóbb a VLS Veszprém vendégeként 4–0-s vereséget szenvedett, s így a kieső, 16. helyen áll, a hévíziek 22 egységet gyűjtve a tizennegyedikek.

NB III Nyugati csoport, 20. forduló
02.25., 14.00:
Diósd–Hévíz SK; 02.26., 11.00: Gyirmót FC Győr II–Érdi VSE

Az utánpótlásbajnokságok közül az U15-ös és U14-es egységek kezdik meg a tavaszt, a Budaörs a Diósdot, az Érdi VSE a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt fogadja, míg a Törökbálint a Csákvári TK vendége lesz az NB II Középnyugati csoportjának 16. fordulójában.

U15, NB II, Középnyugati csoport, 16. forduló
02.25., 11.00:
Budaörs–Diósd; 02.26., 12.00: Csákvári TK–Törökbálint; Érdi VSE–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

U14, NB II, Középnyugati csoport, 16. forduló
02.25., 09.00:
Budaörs–Diósd; 02.26., 10.00: Csákvári TK–Törökbálint; Érdi VSE–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő

Fotó: Balogh István

Címkék