Újra szól a csengő a Kósban

A Kós Károly Szakképző Iskola is megkapta a pályázat útján igényelt technikai eszközöket az Érdi Ifjúsági Önkormányzattól csütörtök délután. Az Ercsi úti intézmény többek között egy iskolarádió erősítőt igényelt, amit már nagyon vártak, hiszen két hete elromlott az eddigi berendezésük, amiről a csengő is szólt.

Hasonló tartalmaink:

Földi József, a Kós Károly Szakképző Iskola rendszergazdája elmondta, hogy péntektől már újra működhet a rendszer, köszönhetően a fejlesztésnek, ami által az iskolarádió is sokkal színvonalasabban fog működni. Hozzátette, hogy a másik eszköz, amit kértek, az egy nyolc csatornás keverő volt, aminek azért örülnek nagyon, mert a tavalyi évben az Ifjúsági Önkormányzat stúdiófejlesztési pályázatán már kaptak 5 db mikroportot és 3 db mobil mikrofont, amit most az új eszközzel összetudnak kötni, s így az iskolai rendezvényeken akár 8 különböző ember tud beszélni, nem kell egymásnak adogatni a mikrofonokat.

Urbán Jonatán diákpolgármester, a Kós tanulója. Elmondta, hogy idén is nagyon sikeres volt a stúdiófejlesztési pályázat, és nagyon örül annak, hogy mindhárom középiskolát 200-200 ezer forinttal támogathatták. A visszajelzések alapján mindhárom iskola nagyon elégedett és komoly előrelépést jelent valamennyiük számára a fejlesztés.

 

Címkék