A hajrában nyert az ETO…

Az NB III Nyugati csoportjának 21. fordulójában a második helyezett Érdi VSE hazai pályáján fogadta az éllovas ETO FC Győrt, amely Kulcsár Kornél hajrában szerzett góljával 1–0-ra nyert – számolt be róla a klub honlapja.

Hasonló tartalmaink:

Limperger Zsoltnak nélkülöznie kellett a négymeccses eltiltását ezzel a meccsel letudó Bozsoki Imrét, valamint a két sérült, Honti Attila és Tárkányi Gergő mellett Melczer Vilmost is, aki a napokban lebetegedett.

A kezdés előtt egyperces gyászszünet volt, hiszen Kiss Imrére, az Érdi VSE korábbi elnökére emlékeztek, aki 1985 és 1998 között volt a klub első embere.

Az első öt perc tapogatózó játékot hozott, a vendégek próbáltak helyzeteket kialakítani, de nem jelentettek veszélyt az érdi kapura.

A következő öt percben ugyanezt tették az érdiek, de ahogy a győriek Kertész Ferenc kapujáig, úgy a hazaiak Kunsági Roland kapujáig nem jutottak el.

A 14. percben Szabó Lukast indították hosszan a győriek, ám Kertész jól mozdult ki kapujából, s a vendégek nem jutottak lövésig.

A 18. percben egy baloldali beadás után Belicky Gergő vette célba az érdi kaput, ám a hazaiak szögletre mentettek, melyet Kertész magabiztosan húzott le.

Három perccel később Koós Gábor ígéretes helyzetben végezhetett el szabadrúgást, de a húsz méterről, középről leadott kísérlete nem talált kaput, majd a félidő felénél Beliczky Gergő elöl mentett Pintér Nikola.

Fél óra elteltével Pallagi Botond, Koós Gábor és Hegedűs Norbert épített fel szép támadást, ám a jól záró védelem miatt utóbbi lőtt mellé.

A 32. percben ígéretes kontrát vezetünk, s Koós Gábor is jól indult Pallagi Botond átadására, ám az oldalvonali asszisztens szerint az érdi középpályás lesen volt.

38. percben szinte a végletekig próbált meg kidolgozni egy helyzetet a győri csapat, ám a jobboldali beadást lesről fejelte Magasföldi József, amelyet így is védett Kertész Ferenc, majd Magasföldi távolról próbálkozott, de kísérlete jócskán elkerülte a hazai kaput.

A 40. percben 25 méterre az érdi kaputól jutott szabadrúgáshoz a Győr, ám Magasföldi zsinórban harmadik kísérletét is elhibázta, miután a sorfalba bombázott.

A félidő vége előtt majdnem ziccerbe került Zamostny Balázs elöl bravúrral ment Ország Péter, aztán egymás után három szögletet is elvégezhettek a vendégek, de egyszer sem jutottak helyzetig.

A második félidő második percében Csiszár Zoltán fejelt kapura, ám beleértek a vendégek, s az újabb szögletnél ismét a középhátvéd fejelt, ám másodszor már nem talált kaput.

A 49. percben pedig a győriek jutottak szabadrúgáshoz 25 méterre a kaputól, ám Szabó Lukas lapos lövését higgadtan védte Kertész.

Az 55. percben is volt egy lehetősége a győrieknek, ám Kertész ekkor is védett, majd egy óra játék után Szabó Lukas tekert be egy szabadrúgást balról, melyet a hosszún Csiszár Zoltán mentett.

A 64. percben egy győri nagy bedobás után gyorsan kontráztak az érdiek, Balázsovics Máté azonban hiába gyalogolt az ellenfél büntetőterületéig, lövésre viszont már nem maradt ereje, s szorosan követte őt két vendégjátékos, Kunsági pedig simán védett.

A 67. percben is gyors támadást vezetet Balázsovics, de lövés helyett a győriek fel tudtak szabadítani.

Negyed órával a meccs vége előtt Koós Gábor tartott bent egy labdát, ám buktatták, s a szabadrúgást is ugyanő végezte el, ám beadása Kunsági ölében landolt.

A 81. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, miután egy jobboldali támadásnál Szimcsó Viktor beadásából a másik csere, Kulcsár Kornél tuszkolta be a labdát az érdiek kapujába.

A hajrában mindent egy lapra feltéve támadtak az érdiek, Ebedli Zoltán helyett Gyurácz Bálint, Kónya Benjámin helyett Palásthy Norbert érkezett, ám nem tudták bevenni a vendégek kapuját. Maradt az 1–0s vendégvezetés, s a győriek – gyaníthatóan ideiglenesen – hárompontos előnybe kerültek az élen. A Tatabánya FC nem állt ki a Sárvár FC ellen a fordulóban.

„Egy védelmi hibából kaptunk egy gólt, az ETO helyzet nélkül nyert. Legalább az egy pontot megérdemeltünk volna. Ilyen a futball. Megyünk tovább.” – értékelte az egygólos vereséget Limperger Zsolt.

NB III Nyugati csoport, 21. forduló
Érdi VSE–ETO FC Győr 0–1 (0–0)

Érdi VSE Sporttelep, 900 néző. Vezette: Takács Tamás (Viczián, Flinta)

Érdi VSE: Kertész F. – Ország, Ebedli (Gyurácz B., 82.), Hegedűs, Csiszár, Pintér N. – Kónya (Palásthy, 82.), Koós, Pallagi – Balázsovics, Kelemen (Németh G. V., 70.).

Edző: Limperger Zsolt

ETO FC Győr: Kunsági – Vadász, Nagy Ádám, Nagy József, Varga Róbert – Pongrácz (Kulcsár K. 69.), Tajthy – Beliczky (Szimcsó 64.), Magasföldi, Szabó Lukas (Gyagya, 90.) – Zamostny

Edző: Bekő Balázs

Gólszerző: Kulcsár K. (81.)

Címkék