Bővülnének!

Tavaly játszotta első bajnoki szezonját a Budapesti Honvéd-Érd vízilabdacsapata, amely akkor a 2002-es gyermekbajnokságban volt érdekelt, ám idénre szélesedett a paletta, hiszen a kihelyezett szakosztály már három korosztályban indult el.

Hasonló tartalmaink:

A 2002-es csapat mellé csatlakozott a 2005-ös és a 2007-es, úgy nevezett bébi csapat is, a szakosztály viszont tovább bővülne, ezért a Budapesti Honvéd-Érd várja a 2004-es vagy később született lány vízilabdázókat az ÉRD Arénában tartott edzésekre, mert a klub tervei között szerepel, hogy jövőre már egy lány csapatot is indítanának.

A Budapesti Honvéd SE-Érdnél már van néhány lány sportoló, de az ő létszámuk egyelőre kevés ahhoz, hogy külön csapatként nevezzenek.

A Budapesti Honvéd SE-nek van férfi és női szakága is az OB I-ben, így innen el lehet jutni a felnőtt csapatokhoz is. Mindkét nemnél a magyar bajnokság a világ elitjébe tartozik, s a kihelyezett érdi szakosztályból el lehet jutni a fővárosi együttesbe is. A Honvéd a felkészüléshez biztos hátteret ad, a csapat távlati célja pedig – ha létrejön az önálló női együttes – hogy felnőtt csapatot is létrehozzanak Érden.

A jelentkezéshez minden hétköznap megkereshetik délután 6 és este 8 között az ÉRD Aréna uszodájában Vargáné Gazdag Erikát, az egyesület vezetőedzőjét, akit elérhetnek a +36-70/629-2948-as telefonszámon is.

Címkék