Két válogatott is marad!

Hornyák Ágnes két, Pálos-Bognár Barbara pedig további egy évvel hosszabbította meg szerződését a Budaörs élvonalbeli női kézilabdacsapatával.

Hasonló tartalmaink:

Mindkét játékos amellett, hogy alapember az élvonalbeli csapatban, a jövőben is részt vállal a klub utánpótlás nevelésében – írja a csapat hivatalos oldala, a budaorshandball.hu. Döntésük hátteréről, a csapat NB I-es szerepléséről, a jővő generációinak képzéséről és a válogatottról is kérdezte a klub játékosait!

„Úgy gondolom, jó döntést hoztam, amikor Budaörsre igazoltam a nyáron. Szeretném folytatni azt a munkát, amit itt közösen elkezdtünk. A felnőtt csapatban és az utánpótlás nevelésben betöltött szerepemet is rendkívül élvezem. Minden jó és kerek most itt Budaörsön. Kitűnően érzem magam, többek között ez is közrejátszott a döntésemben. Nagyon jó a közösség mind emberileg, mind pedig szakmailag mindenki a maximumra törekszik. A jövő szempontjából kiemelt fontosságú, hogy az utánpótlásedzők nagyon odafigyelnek a gyerekekre. A válogatott mindenképpen egy nagy pozitívum számomra és a klub számára is. A gyerekek láthatják, hogy egy kisebb csapatból is odakerülhet az ember, ha keményen és alázatosan dolgozik. Úgy gondolom, ez egy jó üzenet a nálunk játszó kis kézilabdázóknak is.” – fogalmazott a korábbi érdi irányító, Pálos-Bognár Barbara, aki jelenlegi csapatában vezeti a házi góllövőlistát tizenöt meccsen lőtt 83 góljával, valamint az összesített táblázaton is csak öten előzik meg a budaörsi karmestert.

„Addig amíg úgy érzem, hogy hasznos tagja vagyok a csapatnak, azt a visszajelzést kapom, hogy tudom előre vinni és segíteni a társaságot, az edzőnek is szüksége van rám, valamint még fizikailag is nagyon jól bírom, folytatom. Mindezért úgy döntöttem, hogy bevállalom a következő szezont is. Voltak korábban is nyári táboraim, így nem ismeretlen számomra gyerekekkel foglalkozni. Szerencsére Budaörsön nagyon sok fiatal kíváncsi ránk, sokan döntöttek úgy, hogy a kézilabdát választják sportáguknak. Nagyon örülök, hogy az utánpótlás nevelés kiegészíti az életemet. Sikerült megváltoztatnunk a játékot, amit az eredményünk is mutat. Helytállunk a bajnokságban, ami szerintem mindenkinek tetszik, így az eddigiekkel elégedettek lehetünk. Nagyon bízom benne, hogy pozitív végkimenetele lesz a bajnokságnak számunkra és nem kell majd azon görcsölnünk, hogy az utolsó fordulókban dőljenek el a dolgok. Szeretném, ha a hátralévő rövid időben még bravúrt bravúrra halmoznánk és a nagyon erős középmezőnyben végeznénk.” – mondta a száznégyszeres válogatott Hornyák Ágnes, aki tavaly a francia OGC Nice Handball együttesét hagyta ott Mihály Attiláék hívó szavára, s aktív sportolói pályafutása mellett ő a Budaörs Handball szakmai igazgató-helyettese is.

Címkék