Masters SE: sikerekkel indult a versenyszezon

A Masters SE versenyzői év eleje óta edzenek és készülnek a versenyszezonra. Az idei év első megmérettetésére, a budapesti területi versenyre, március 5-én került sor.

Hasonló tartalmaink:

Mint Sárfy Krisztina, a Masters SE Érdi Szakosztályának edzője az ÉrdTV-nek elmondta, három párosuk és három formációjuk indult ezen a versenyen: a formációk első helyen, a párosok a döntőben, illetve a dobogón végeztek. A versenyzők az országos és a magyar bajnoki versenyekre kvalifikálták magukat ezen a megmérettetésen, amit a Pestszentimrei Sportkastélyban rendeztek.

Helyi versenyekben sincs hiány: március 12-én a Szepes Gyula Művelődési Központban rendeztek háziversenyt az utánpótlás számára. Ezt a rendezvényt hat éve tartják meg, minden félévben három-négy alkalommal. A gyerekek megtapasztalhatják, milyen színpadon szerepelni, és a szülők is láthatják, mennyit készülnek a gyerekek egy-egy fellépésre. A háziversenyen a a magyar bajnokok is felléptek, és azok is versenyeztek, akik a most vasárnap megrendezésre kerülő területi versenyen indulnak.  A Masters Kupán mintegy ötszáz fiatal vett részt.

A Mastersesek már első nemzetközi versenyükre is gyakorolnak, amit március 25-én rendeznek meg Pozsonyban, április közepén pedig Krakkóban lesz világkupa, amelyen mind párosban, mind formációban részt vesznek majd az érdiek.

(Képünk illusztráció, forrás: Masters SE)

Címkék