Könnyed győzelem

A magyar női kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen tizenöt góllal, 34–19-re győzte le Horvátország együttesét Győrben. Kim Rasmussen együttesében három érdi és egy budaörsi játékos szerepelt, míg a horvátoknál Goran Mrden Zeljana Stojakot nevezte a meccsre Szabó Edina együtteséből.

Hasonló tartalmaink:

Kisfaludy Anett kezdőként kapott lehetőséget, majd negyed óra után váltotta őt a debreceni Sirián Szederke, míg Klivinyi Kinga az első félidő második felében állt be először, úgy, ahogy a korábbi érdi, jelenleg budaörsi irányító, a nyolc év után a válogatottba visszatérő Pálos-Bognár Barbara, aki kétszer is bevette a horvátok kapuját.

A horvátok az első negyed órában jól tartották magukat, ám a mieink a folytatásban érvényesítették a két csapat közötti különbséget, a szünetre pedig már kilencgólos előnnyel vonultak Schatzl Nadine-ék. A fordulás után viszont nem álltak le a magyarok, s tizenöt góllal nyertek.

Janurik Kinga a sima magyar győzelemmel végződő találkozón nem kapott lehetőséget.

Felkészülési mérkőzés
Magyarország–Horvátország 34–19 (19–11)

A válogatott szünetet kihasználva a Budaörs Argentína ellen játszott felkészülési mérkőzést pénteken kora délután, ahol Mihály Attila lányai irányítójuk nélkül arattak 27–16-os győzelmet, ahol a Budaörs minden játékosa lehetőséghez jutott.

Felkészülési mérkőzés
Budaörs–Argentína 27–16 (13–7)

fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Címkék