Indul a szenior akadémia

Áprilisban Érden is elindul a Szenior Akadémia, hiszen az Idősügyi Tanács javaslatot tett a közgyűlés felé, hogy Érden is indítsák el a Zsigmond Király Egyetem népszerű, nyugdíjasoknak szóló előadás-sorozatát. Az előadások rendkívül sokféle témát ölelnek föl: az idősek szociális helyzetétől az internetig, az idősek munkalehetőségeitől az életkor meghosszabbításáról szóló elméletekig.

Hasonló tartalmaink:

Hatalmas sikere volt múlt évben a városi rendelőintézetben az Idősügyi Tanács Idősek Akadémiája című programjának, ahol szakszerű-fontos tanácsokkal látták el hónapról hónapra az érintett korosztályt. Ezen sikeren felbuzdulva folytatják idén is ezt a fajta programot úgy, hogy az idősebb korosztály ne csak az egészségügy, hanem más témák mentén is szakszerű, szakavatott előadóktól tanulhasson – mondta Simó Károly alpolgármestert, az Idősügyi Tanács elnöke, a legutóbbi ülésen.

A Szepes Gyula Művelődési Központban megrendezett programok időpontjai és témai az alábbiak lesznek:

2017. április 19. szerda, 15 óra Dr. Jászberényi József Idősödő világ
2017. április 26. szerda, 15 óra Lévai István Alapvető számítógépes és internetes ismeretek
2017. május 17. szerda, 15 óra  Veresné Dr. Bálint Márta Mit együnk és mit ne együnk időskorban?
2017. május 24. szerda, 15 óra  Sulyok Tamás Okostelefonok, tabletek és más eszközök a tanulás szolgálatában

A Zsigmond Király Egyetem a hazai idősoktatás egyik fellegvára. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az egyetemisták több szakon is tanulhatnak az idősekről, hanem azt is, hogy az országban elsőként itt végeznek olyan hallgatók, akik hivatalosan is idősoktató-idősképző egyetemi diplomát kapnak. Az intézménynek pedig van egy nagyszerű kezdeményezése is, hiszen egy-egy városban lehetőséget teremtenek arra is, hogy egy ún. szenior akadémia keretében tájékoztassák, s később tanítsák az 50 feletti korosztályt. A szabadegyetemtől az különbözteti meg ezt a képzést, hogy ez az idősek igényei szerint szerveződik, tehát elsősorban ennek a korosztálynak szól, illetve az előadók ismerik az idősképzés speciális területeit, azaz szakmailag megalapozottan tudják, hogyan kell ezt a korosztályt tanítani.

Az előadásokra a Zsigmond Király Egyetemen már az első félévtől ráépültek a tanfolyamok is, amelyekből a 10. félévre már 47 indult el, csak a főiskolán (az angol nyelvi kurzusoktól a számítástechnikáig, a művészettörténettől az időstornáig).  – A kihelyezett képzések sorát 2012-ben Pestszentlőrincen és Szentendrén indítottuk el. Mára a ZSKE-n kívül már 29 helyszín tartozik a rendszerbe, Budapest több kerületétől a Budapest vonzáskörzetében lévő több városig – mondta el az ÉrdMost-nak  Dr. Jászberényi József felnőttképzési igazgató.

Az előadások rendkívül sokféle témát ölelnek föl: az idősek szociális helyzetétől az internetig, az idősek munkalehetőségeitől az életkor meghosszabbításáról szóló elméletekig. Az előadók továbbra is a téma szakavatott professzorai lesznek, s az egyórás előadások után az érdeklődök kötetlen beszélgetésen vesznek részt.

Címkék