Csökkent a bűncselekmények száma Érden

Az elmúlt hét év legjobb eredményességi mutatóit produkálta több területen is az Érdi Rendőrkapitányság. Az illetékességi területen a múlt évben 1864 bűncselekmény történt, ami a 2015. évi adatokhoz viszonyítva 11,5 százalékos csökkenést jelent – számolt be a tavalyi adatokról Dr. Szellák Norbert kapitányságvezető. 

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területén mind az általános nyomozás eredményessége, mind pedig a bűncselekmények számának csökkenése az elmúlt hét esztendő legjobb eredményét mutatja – húzta alá az őrnagy.

Szellák Norbert elmondta, hogy tizennégy olyan terület van, amely a lakosságot a leginkább érinti, irritálja. Ezeket kiemelt bűncselekménynek hívják. Az illetékességi területen 2016-ban 1073 kiemelt bűncselekmény történt, aminek 28 százalékos az eredményességi mutatója.

Nőtt a közterületen elkövetett bűncselekmények száma tavaly. A rendőrkapitány tájékoztatása szerint az emelkedés az ittas járművezetéssel kapcsolatos nyomozásokkal hozhatóak összefüggésbe, ami a fokozott ellenőrzés miatt alakult így. Kiemelendő viszont, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények 68,8 százalékos nyomozási eredményességet mutatnak.

Stagnáló eredményeket mutat a testi sértések száma, mely bűncselekmény nyomozási eredményessége a közterületen elkövetett bűncselekmények mutatójával azonos, vagyis 68,5 százalékos.

Négy éve folyamatosan csökken a garázdaság Érden és a környéken, ami a rendőrkapitány szerint párhuzamba állítható a közterületi jelenléttel. 2016-ban 60 garázdaság történt, 69 százalékos eredményességi mutatóval, ez az elmúlt hét év legjobbja.

Mintegy 20-25 százalékkal csökkentek a vagyon elleni bűncselekmények. Hét év óta 2016-ban történt a legkevesebb ilyen eset, összesen 861 lopás volt. A lakásbetörések kapcsán Szellák Norbert elmondta, hogy nagyon jó eredményekkel zártak, lényegesen kevesebb ilyen típusú bűncselekmény történt, mint a korábbi években. Kevesebb volt a rablás is, 62,5 százalékos eredményességgel zárták a rendőrök a nyomozásokat.

Orgazdaságból 5 darab volt 2016-ban, ezeknek a nyomozásoknak az eredményessége 85,7 százalék volt. Rongálásból 50 darab volt tavaly, 34,5 százalékos eredményességgel kapták el az elkövetőket.

A rendőrkapitány a bűnügyi fertőzöttség kapcsán kifejtette, hogy 100,000 fő lakosságra vetítve az elmúlt hét év legjobb eredményét mutatja, hiszen 2016-ban százezer főre vetítve 1548 bűncselekmény történt Érden és a környéken.

Az őrnagy beszámolójában azt is kifejtette, hogy a tavalyi évben a közterületi járőrök nagyon hatásosan dolgoztak és 548 elfogást hajtottak végre. A közlekedési helyzettel kapcsolatban a kapitány elmondta, hogy csökkent a közlekedési balesetek száma, míg 2015-ben 82 baleset történt, 2016-ban már csak 67, ebből az ittasan okozott balesetek száma 10 darab volt.

Az Érdi Rendőrkapitányság rendezvények biztosításban is gyakran szerepet vállal, Érd területén tavaly 66 alkalommal biztosítottak kézilabda és futball mérkőzéseket, s egyéb városi rendezvényeket. Szellák Norbert végezetül hangsúlyozta, hogy az Érdi Rendőrkapitányság szándéka, hogy a számadatokon túl a lakossági bizalmat megőrizzék és az intézkedések iránti megelégedettséget fokozzák, valamint biztosítsák a szubjektív biztonságérzetet.

 
Címkék