Átadták az új diósdi iskolát

Átadták az irodaházból átalakított új iskolát, Diósdon. Az 1600 négyzetméteres épületben 9 alsós osztály kapott helyet; 4 másodikos és 5 negyedikes, vagyis körülbelül 240 gyerek, akik múlt hétfő óta már az új helyen tanulnak.

Hasonló tartalmaink:

Kényelmes és praktikus lett az épület – mondta Leszák Ferenc igazgató az átadáskor, hangsúlyozva: az elmúlt 3-4 évben 200 fővel nőtt az iskola létszáma, ez tette szükségessé a bővítést.

Egy közel 500 millió forintos beruházás fejeződött be, amelyet a diósdiak adtak össze adóikból, de a bővítéshez állami segítségre is szükség volt – erről Bogó László polgármester beszélt az ünnepségen. Az átadás utáni nyilatkozatában utalt arra, hogy a január 1-jei adatok szerint a város lélekszáma átlépte a 10 ezer főt. Mint fogalmazott: fiatal családok költöznek Diósdra, gyerekekkel, ezért elengedhetetlenné vált az újabb bővítés, és remélik, hogy ezzel a fejlesztéssel néhány évre megoldódnak az elhelyezési gondok. Bogó László hozzátette: már nagyon várták a gyerekek, hogy birtokba vehessék az új iskolát.

Az új diósdi iskolát korszerű, geotermikus fűtési rendszerrel szerelték fel: 100 méter mélyre fúrtak le szondákat, és a föld melegét hasznosítva fűtik, illetve hűtik az épületet. Az ünnepségen műsort adtak az iskola tanulói, majd beszédet mondott Solti Péter, a Klebelsberg Központ vezetője és Bogó László polgármester. Jelen volt még többek között Sárközi Márta, az Érdi Tankerületi Központ elnöke, Dudás Gábor, a Megyei Kormányhivatal osztályvezetője, Szabó Zsolt, a járási kormányhivatal vezetője, valamint T. Mészáros András Érd és Szolnoki Gábor Tárnok polgármestere. A szalagátvágás után a vendégek megtekintették az új iskolát.

Címkék