Tűzoltóhivatás, gyerekeszemmel – pályázat kicsiknek és nagyoknak

Alkotói pályázatot hirdet óvodások, általános iskolások és középiskolások részére az Országos Tűzmegelőzési Bizottság. A pályázat célja, hogy az óvodások és az iskolások a kreatív alkotásaikon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és egyben veszélyes világát.

Hasonló tartalmaink:

A felmenő rendszerű pályázatra óvodások, illetve az iskolások 6-10 éves, 11-14 éves, valamint 15-18 éves korcsoportban küldhetnek alkotásokat. A pályázatok központi témája idén a tűzvédelem lesz, a tűzoltói hivatás bemutatásával, egy tűzoltói beavatkozás ábrázolásával, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel nevezhetnek a résztvevők.

Az óvodások szabadkézi rajz kategóriában pályázhatnak,  A4-es vagy A3-as méretű alkotásokkal. Az iskolások szabadkézi rajz, számítógépes rajz, egyéb kézműves alkotás, vers, mese kategóriában küldhetnek be műveket.

A szabadkézi rajzoknak és az egyéb kézműves alkotásoknak eredetiben, személyesen vagy postai úton kell megérkezniük, a többi kategóriában e-mailen küldhetők a munkák a fővárosi, illetve a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok részére. Meg kell adni a pályázó nevét, életkorát (a pályázat beérkezésének napján betöltött életkort), e-mail címét és telefonos elérhetőségét. A művek mellé a szülő vagy gondviselő hozzájáruló nyilatkozatát is mellékelni kell.

Az alkotások benyújtásának határideje 2017. május 21-e. Az eredményhirdetést június 2-án, az országos díjátadót pedig június 9-én tartják, utóbbit a Fővárosi Nagycirkuszban, ahová a megyei díjazottakat és családtagjaikat is meghívják.

A fővárosi és a megyei bírálóbizottságok az iskolások pályázatai közül az egyes korcsoportokon belül kategóriánként 3-3 alkotást díjaznak. Az első helyen végzett pályaművek automatikusan részt vesznek az országos versenyben is. Az országos verseny nyertese családjával egy balatoni nyaraláson vehet részt, az országos verseny további nyertesi a Fővárosi Állat- és Növénykertbe nyernek családi belépőt.

Az az iskola vagy óvoda, ahonnan a legtöbb pályázatot nyújtják be, elnyeri a „Legkreatívabb óvoda/iskola 2017” címet. Ebben az létesítményben a tűzoltóság egy bemutatót tart, amelyen lesz füstsátor, a tűzoltók oltanak tálca- és olajtüzet, és megmutatják azt is, hogyan aprítanak fel egy autót. Mindezek mellett a gyerekeknek tűzvédelmi oktatást is tartanak.

(Forrás: BM OKF. Képünk illusztráció, forrás: Kids Art)

Címkék