Országos bajnoki címek és bronzérmek

Három országos bajnoki címet szereztek az Érdi Spartacus SC szumósai. Az egyesület több szumó- és birkózóversenyen is megmérette magát az elmúlt hetekben.

Hasonló tartalmaink:

Március második hétvégéjén, Dorogon rendezték meg a Fekete Gyémánt Kupát. A kétnapos versenyen tizenhat ország háromszáz versenyzője vett részt. Előbb a kadet versenyeket bonyolították le, ahol a nézők látványos dobásokat, szoros, izgalmas összecsapásokat láthattak. Az érdiek közül Végh Richárd pontszerző, ötödik helyen zárta a napot. Majd a juniorok vették át a stafétabotot, kiélezett helyzetekben, nagy összecsapásokban bővelkedett a nap. Egy kis szerencsével, harcos hozzáállással és győzni akarással Kovács Bence a harmadik helyet érte el, míg Pataki Sámuel ötödik lett.

Az érdiek huszonöt sportolóval indultak el a március 15-én, szintén Dorogon rendezett gyermek fiú és lány, illetve felnőtt szumó országos bajnokságra, ahol U12-es, U14-es, U16-os, U18-as és U21-es válogatóverseny is volt. 116 versenyző vett részt a viadalon, ahol az Európa-bajnokságra kijutó versenyzők kvótájának a növelése is egy cél volt. Az érdiek szépen meneteltek a dobogó legfelső foka felé. A versenyt tizenkilenc arany- (ebből három országos bajnoki cím), tíz ezüst-, illetve öt bronzéremmel zárták a Spartacus sportolói, akik még egy ötödik hellyel is szereztek pontot.

Az áprilisban, Grúzia fővárosában, Tbilisziben rendezendő U21-es és U23-as, valamint felnőtt szumó Európa-bajnokságra nyolc érdi kvalifikálta magát.

Sumo eredmények:
Gyermek Országos Bajnokság:
20 kg:
Jakab Roland I., Gazsi Nóra II.
35 kg: Jakab Dániel I., Gazsi Blanka II.
45 kg: Krokavecz Mátyás II.

U12 leány korosztály:
36 kg:
Baljer Kitti I., Kaszás Elza II.
45 kg: Kaszás Lilla II.

U12 fiú korosztály:
35 kg:
Feik Lázár III.
40 kg: Gazsi Máté III.
45 kg: Hegedűs-Nagy Bence V.

U14 leány korosztály:
40 kg:
Baljer Kitti I.
45 kg: Baljer Roxána I.

U14 fiú korosztály:
35 kg:
Feik Lázár I., Nedvig Máthé III.
40 kg: Gazsi Máté I.

U16 női korosztály:
50 kg:
Sipos Boglárka I., Baljer Roxána II.

U16 férfi korosztály:
75 kg:
Délceg Edvárd I., Burij Anatolij II.
85 kg: Végh Artúr I.
+95 kg: Varga Dániel I.

U18 női korosztály:
50 kg:
Sipos Boglárka I.

U18 férfi korosztály:
60 kg:
Berta Mike I.

U18 férfi korosztály:
70 kg:
Buzás Patrik III.
80 kg: Végh Richárd I.
90 kg: Pataki Sámuel I.
+100 kg: Tamás Patrik II.

U21 férfi korosztály:
60 kg:
Kovács Bence I.
70 kg: Buzás Patrik II.
85 kg: Délceg József I.
100 kg: Molnár Tamás I.

Felnőtt női országos bajnokság:
55 kg:
Lemák Diána I.

Felnőtt férfi országos bajnokság:
70 kg:
Buzás Patrik II.
85 kg: Nagy Péter III.

Március 18-án a pestszentimrei Sportkastélyban rendezték meg a lány serdülő és diák korcsoport diákolimpia országos döntőjét és a kadet női válogató versenyt. A 260 induló között az Érdi Spartacus SC nyolc versenyzővel lépett szőnyegre. A lányok nagy küzdeni akarással szépen helyt álltak, így egy ezüst-, és egy bronzérmet szereztek egy ötödik hely mellett. A kadet válogatóversenyen Sipos Boglárka nagy küzdelemmel kiharcolta magának a döntőbe jutást, ám itt vereséget szenvedett, így második helyen végzett.

Lány diákolimpia, országos döntő:
37 kg:
Kaszás Elza V.
40 kg: Baljer Kitti III.
46 kg: Kaszás Lilla II.

Kadet válogatóverseny:
46 kg:
Sipos Boglárka II.

Címkék