Rendvédelmi nap, diákoknak

Rendvédelmi napot tartott az ÉRD Arénában a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, együttműködve a rendvédelmi szervekkel, megyei speciális mentőkkel, a Vöröskereszttel és az önkormányzattal. A közel ezer résztvevő diák nemcsak bemutatókat láthatott, hanem részese lehetett az Aréna kiürítési gyakorlatának is csütörtök délután.

Hasonló tartalmaink:

Idén is színes program várta a Rendvédelmi napra látogató általános és középiskolás diákokat: a rendezvény a FaceTeam akrobatikus sportszínház showelemekkel tarkított, különleges bemutatójával indult, amibe a gyerekeket is bevonták.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Ezt követte az ÉRD Aréna kiürítése: a diákoknak meghatározott útvonalon kellett elhagyniuk az épületet, pár kiválasztott gyerek pedig részt vehetett a tűzoltókosaras mentésben is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Jobb félni, mint megijedni: készüljünk fel, hogyha bármi történik, tetteinket ne a pánik, a félelem irányítsa, hanem az itt megtapasztaltak, hogy tudjuk magunkat és a társainkat menteni – hangsúlyozta köszöntőjében T. Mészáros András polgármester, aki örömét fejezte ki afelett, hogy a másodízben megrendezett Rendvédelmi napon ilyen sok diák megjelent.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint Sallai László tűzoltószázados, az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője hangsúlyozta, ez egy többcélú rendezvény volt, hiszen amellett, hogy a diákok megtanulhatták, hogy rendkívüli események idején milyen szabályokat kell követniük, lezajlott az ÉRD Aréna biztonsági berendezéseinek és menekülési útvonalainak próbája is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A gyakorlatot baleseti szimuláció követte: tartálykocsiból szivárgó veszélyes anyagot semlegesítettek, tömeget oszlattak, sebesültet mentettek a különböző rendvédelmi és mentőegységek, amelyek a bemutató során az együttműködést gyakorolhatták.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A délután folyamán a diákok láthattak még többféle bemutatót, kipróbálhatták a kerékpáros ügyességi pályát, és a támogató szervek sátrainál pályaválasztási tanácsadáson vehettek részt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék