Távozik az irányító

A 2015/2016-os szezon előtt a Szegedi NKKSE-től érkező irányító, Barján Bianka távozik az ÉRD női kézilabdacsapatától és korábbi csapatánál, az Ipress Center-Vác együttesénél folytatja.

Hasonló tartalmaink:

A 26 éves irányító második szezonját kezdte meg Érden, ám a dunakanyari csapat honlapján jelentette be, hogy Barján nyártól már Szilágyi Zoltán csapatát erősíti.

„A következő szezonban négy év után visszatér a Váci Női Kézilabda Sportegyesület csapatába Barján Bianka. Az átlövőként és irányítóként is szerepeltethető 26 éves játékos az ÉRD együtteséből érkezik nyáron Vácra, tehát visszatér első NB I-es csapatához, amely tagjaként 2010-ben bronzérmet szerzett. Biankával két éves szerződést kötött egyesületünk.” – számolt be róla a vacinkse.hu.

Barján Bianka a tavalyi szezonban 40-szer volt eredményes a magyar bajnokságban és kupában, míg idén eddig 28-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját (plusz hatot lőtt a juniorválogatottnak). Az EHF-Kupában idén nyolcszor, tavaly, a KEK-ben tizenegyszer volt eredményes.

Címkék