Húsvétig tart az élelmiszerellenőrzés

Még két hétig tart a tavaszi élelmiszerellenőrzés-sorozat az ország egész területén. A NÉBIH, illetve a megyei kormányhivatalok munkatársai március 20-a óta razziáznak, és egészen húsvétig zajlik ez a munka.

Hasonló tartalmaink:

A vizsgálatok kiterjednek az élelmiszerek előállítására, forgalmazására, szeszesitalokra, a szezonális zöldségekre-gyümölcsökre, de a vendéglátásra és az állatok szállítására is – közölte Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Az előző évek adatai alapján a vizsgált termékeknek nagyjából a 2 százalékánál szoktak hiányosságot tapasztalni. Tavaly 4-5 ezer ellenőrzés volt ebben az időszakban, és csaknem 23 ezer élelmiszertételt vizsgáltak meg. Több mint 200 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból; együttes értékük megközelítette a 16 millió forintot, a kiszabott bírság pedig meghaladta a 45 milliót. A kivont áruk jórészét egy ismeretlen eredetű burgonyaszállítmány tette ki, 123 tonnát foglaltak le belőle, és 26 milliós bírságot szabtak ki – sorolta a NÉBIH igazgatója, hozzátéve: volt, amikor nagymennyiségű külföldi tojásszállítmányt semmisítettek meg.

Lassú javulás tapasztalható az élelmiszerpiacon – a szabályokat egyre többen betartják. Az ellenőrzések kiértékelésével évről évre igyekeznek azokra a területekre koncentrálni, amelyek problémát jelentenek; most az illegális élelmiszerek jelentik a gondot. De az ellenőrzések már önmagukban visszatartó erővel bírnak – mondta Pleva György, a NÉBIH igazgatója.

Címkék