Még versenybe lehet szállni a „Magyarország legszebb konyhakertje” címért

Az akció 2012-ben indult Karcagról, a következő évben országossá vált, és a földművelésügyi minisztérium is felkarolta. A nagy érdeklődésre tekintettel a határidőt most kitolták, így április 30-ig csatlakozhatnak azok a vállalkozó kedvűek, akik szeretnék megmutatni és megmérettetni kertjüket – nyilatkozta az Érd FM 101,3-nak Kovács Szilvia ötletgazda-programigazgató, Karcag alpolgármestere, aki arról is beszélt, hogy miért tartotta fontosnak elindítani az akciót.

Hasonló tartalmaink:

Öt év alatt megötszöröződött a csatlakozó települések száma, és tavaly már meghaladta a 300-at. A legfiatalabb jelentkező eddig egy 7 éves kislány volt, aki teljesen egyedül műveli a kiskertjét, és országos díjat is nyert. A Magyarország legszebb konyhakertjei versenybe az interneten lehet jelentkezni: település, szervezet és magánszemély is nevezhet – több kategória van – közölte Kovács Szilvia ötletgazda.

A helyi versenyben a nevezők oklevelet kapnak, és az első 3 helyezett ajándékban részesül a helyi felajánlások alapján. Az országos díjhoz pedig egy bronz plakett jár oklevéllel és vetőmagcsomaggal. De örökös díjakat és életműdíjat is kiosztanak: ez utóbbi egy fürtösparadicsom bronzból gránitoszlopon.

Érdi résztvevője is van a Magyarország legszebb konyhakertjei programnak. Vászon Józsefné Sütő Éva nyugdíjasként műveli a kertjüket, családja támogatja ebben, segítséget kap férjétől, fiától is. Vannak gyümölcsfáik és zöldségeket is termesztenek. 5 unokájuk van, ők is szeretnek szüretelni – mondta el rádiónknak Vászon Józsefné. Beszélt arról is, hogy miként állította össze a verseny-anyagát, és miért csatlakozott a programhoz.

Tavaly egyéniben nevezett, és idén is ez a terve – mondta Vászon Józsefné. Hangsúlyozta, nem számít, hogy díjat kapjon, mert örömmel gondozza kertjüket, és másoknak is jó szívvel ajánlja, hogy benevezzenek az ország legszebb konyhakertje versenybe.
0405_kertészkedő2_46

A programhoz csatlakozni a legszebbkonyhakertek.hu oldalon lehet, ahol további információkat is találnak a versenyről.

Címkék