Négy meccs után veretlenek

A TFSE rendezésében került sor a női röplabda NB I alsóházi rájátszásának második körére, melyen a Budaörsi DSE is részt vett.

Hasonló tartalmaink:

A 9-11. helyért folyó rájátszásban három kört bonyolítanak le, s mindhárom résztvevő csapat házigazdája egy-egy háromnapos fordulónak, ahol körmérkőzéseket rendeznek.

Mint korábban beszámoltunk róla, az első körnek a Budaörsi DSE volt a házigazdája, s a csapat mind a TFSE-t, mind a Palota RSC-t legyőzte. A második körben a budaörsiek a TFSE ellen kezdtek pénteken, ahol a második játszmát elveszítették, de így is 3:1-re nyertek, méghozzá úgy, hogy a csapat edzője, Ratimorszky Károly betegség miatt kórházban volt, így ezúttal Balogh István irányította a BDSE-t.

A Testnevelési Egyetem (TFSE) együttese az első felvonásban csak 7:7-ig tudta tartani a lépést a vendégekkel, akik 25:17-es szettgyőzelemmel nyitottak, ám a másodikban hiába vezetett 12:9-re a Budaörs, ezt a felvonást a fővárosiak nyerték 25:16-ra, ám nem fogyott el az erő, s a harmadik játszmát kiélezett küzdelemben (25:21) hozták a vendégek, akik a negyediket és így a meccset is behúzták (25:16, 3:1).

A szombati, Palota RSC elleni meccs is hasonló volt, mint az előző napi, hiszen itt is a második szettben maradtak csak alul a budaörsiek, pedig közel voltak a háromjátszmás sikerhez, mivel a második játékrészt is csak 26:24-re vesztették el, a többit tizenegy, tizenkét és tíz ponttal hozták, s könnyed győzelmet arattak.

A harmadik fordulót két hét múlva, április 22-én és 23-án rendezik.

Női NB I, Alsóházi rájátszás, 9-11. helyért, 2. kör
Budaörsi DSE–Palota RSC 3:1 (14, –24, 13, 15)
TFSE–Budaörsi DSE 1:3 (–17, 16, –21, –16)

Címkék