Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program

Az elmúlt három napban Parkvárosban, az Interspar áruházban állomásozott a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programmal a rendőrség és a polgárőrség közösen. A kampány keretében a rendőrség munkatársai a vagyonvédelmi lehetőségekről és a mindennapok biztonságáról tájékoztatják a lakosságot.

Hasonló tartalmaink:

A kellemes, tavaszias idő beköszöntével minden évben megfigyelhető, hogy megnő a besurranásos lopások száma. A hosszú téli napok után örömmel engedjük be a napsugarakat lakásunkba, élvezzük a kerti munkát a jó levegőn.

Ahhoz, hogy jogsértés ne rontsa el hangulatunkat, érdemes az alábbi bűnmegelőzési tanácsokat megfogadni.

Ha otthon tartózkodunk, napközben is zárjuk be a kertkaput, a bejárati ajtót, hiszen nem biztos, hogy észrevesszük a hívatlan látogatót! A kulcsot ne hagyjuk a zárban! Miközben a szobában tévézünk, a tolvaj csendben magával viheti a bejárat közelében található értékeinket. A zsákmány többnyire táska személyes iratokkal, készpénzzel. Az anyagi veszteségen túl, ilyenkor az okmányok pótlása csak fokozza a kárt és a bosszúságot.
Ha csak rövid időre hagyjuk el lakásunkat, vendégeinket kísérjük ki vagy éppen ismerőseinkkel váltunk pár szót, akkor is mindig zárjuk be az ajtót!
A szellőztetéssel is legyünk óvatosak! Ne hagyjuk kitárva földszinti lakásunk, kertes házunk ablakait, ha nem tartózkodunk a szobában! Lépcsőházakban ugyanez igaz a függőfolyosóra nyíló ablakokra is. Elég egy pillanat és a tolvaj már bent is van a szobában és viszi amit értékesnek talál.
Aki kertes házban lakik és a kert hátsó végében dolgozik, zárja be az utcára nyíló ablakokat, bejárati ajtót, kertkaput. Ellenkező esetben a nyitva hagyott ablakokon, ajtókon keresztül a tettes gond nélkül bejuthat otthonunkba és észrevétlenül távozhat értékeinkkel együtt.
Bűncselekmény észlelése után soron kívül értesíteni kell a rendőrséget a 107, 112 segélykérő telefonszámon közölve a szükséges információkat! Amennyiben lehetséges a helyszínt érintetlenül kell hagyni. Ha a helyszínen bármilyen változás történt azt a rendőrhatóságnak jelezni kell.

Igaz a mondás, alkalom szüli a tolvajt, de az alkalmat ne Önök teremtsék meg! Körültekintéssel, kis odafigyeléssel óvjuk magunkat az áldozattá válás bosszúságától!

Ne feledjék, a bűncselekmények megelőzhetőek!

Lopás, betöréses lopás megelőzési lehetőségei:

E bűncselekmények elkövetését elsősorban az óvatosság hiánya, a lakókörnyezet közömbössége, valamint a szükséges vagyonvédelmi eszközök és módszerek hiánya teszi lehetővé. A bűnöző keres és talál, az ügyesebbje alkalmat teremt a bűncselekmény elkövetésére. Profi módon törekszenek a lehető legkisebb kockázatot vállalva, a minél nagyobb anyagi haszonra.

A személyi tulajdon védelme elsősorban a tulajdonosra tartozik. Öntől is függ az, hogy tanyája, az abban tartott értékek mennyire válnak betörők célpontjává.

Gondolja át mit tett, illetve mit tehet ezek védelmében.

A rendőrség az alábbiakat javasolja:

  • A régóta jól bevált vagyonvédelmi eszközök, a megfelelő állapotú kerítés és a nagytestű házőrző kutya jelenléte még ma is visszatartó erőt jelent a tanyába behatolni szándékozókkal szemben.
  • Fontos az épületek nyílászáróinak védelme. A tanya minden ajtajára, különösen azoknál a helyiségeknél, amelyekben valamilyen értéket (vegyszert, takarmányt, élelmiszert, gépet, szerszámot, stb.) tárolnak, biztonsági zárakat, hevederzárakat, lakatokat, az ablakokra redőnyöket, zsalugátereket szereltessen fel, amelyek feltartják a betörőt! Esetenként olyan hosszú időre, ami már elegendő ahhoz, hogy leleplezzék, tetten érjék őket.
  • Ha elmegy otthonról, vagy távolabb, zajos helyen dolgozik (pl.: terményt darál, valamilyen géppel dolgozik, állatokat etet, fej) a kerítéskaput, a tanya ajtaját, ablakait, a gazdasági épületek ajtajait zárja be!
  • Fordítson figyelmet környezetére! A kerti szerszámokat, gépeket, a könnyen elmozdítható eszközöket használat után rakja el és tartsa bezárva! A padláshoz tartozó létrát zárja el!
  • Pénzét ne a szekrényben, szalmazsákban tartsa, hanem vigye pénzintézetbe!
  • Ha csak rövidebb időre megy el otthonról, hagyja bekapcsolva a rádiót vagy a televíziót, esti órákban hagyjon égve egy-két beltéri lámpát, így a külső szemlélőben azt a látszatot kelti, hogy otthon tartózkodik.
  • A csengőt kapcsolja ki, hogy a tanya elhagyatottsága ne legyen könnyen érzékelhető!
  • Idegenekkel ne közölje mikor nincs otthon, de jó szomszédjaival, rokonaival mindig, tartózkodási helyét, telefonszámát hagyja meg nekik. Ha hosszabb időre utazik el otthonról (pl.: nyaralás) kérje meg őket a levélszekrény kiürítésére, az újságok, díjbeszedő cédulák bevételére, hogy ne látszódjon a távolléte.
  • Ismeretleneket – akik valakit keresnek, szolgáltatást, vásárlást ajánlanak, rosszullétet színlelnek, valami apróságot akarnak kérni, vagy alkalmi munkára ajánlkoznak – ne engedjen be a tanya épületébe. Ilyen esetben jegyezze fel a rendszámot, nevet, személyleírást.
  • Vegye fel a kapcsolatot közvetlen szomszédjaival! Állapodjanak meg abban, hogy kölcsönösen figyelemmel kísérik egymás lakókörnyezetét, értesítik egymást, ha gyanús körülményeket észlelnek, illetve felkeresik a másikat, ha már hosszabb ideje nem látták.
  • Kisebb értékek (tojás, baromfi, stb.) vásárlóitól a gyanús, nagyobb címletű (10.000-20.000,- Ft-os) készpénz átadásánál ügyeljenek, nehogy hamis pénzt kapjanak.

A rendőrség tanácsai baj esetén:

Ha hazaérkezéskor betörés nyomait észleli, ne menjen be a tanyába. Ennek két oka van. Egyrészt a betörő még bent lehet és nem kizárt, hogy menekülése érdekében fizikai erőszakot fog alkalmazni. Másrészt, ha bemegy, akkor a betörő által hátrahagyott nyomokat megsemmisíti, nehezítve az elkövető felderítését.

Bűncselekmény észlelése vagy annak gyanúja esetén a lehető legrövidebb időn belül értesítse a rendőrséget. Forduljon bizalommal a helyi körzeti megbízotthoz, vagy tegyen bejelentést a 107-es, illetve a 112-es segélykérő telefonszámon. Ha mód van rá, a szomszédokkal együtt tartsa szemmel tanyáját, hogy az esetlegesen ott tartózkodó betörő ne tudjon észrevétlenül távozni. Ha látja, jegyezze meg ruházatának leírását, gépkocsijának ismertető jegyeit – rendszám – menekülésének útvonalát. Ezek az információk megkönnyítik a rendőröknek az elkövető elfogását, ezáltal az értéktárgyak mihamarabbi visszajutását.

Címkék