Senkinek nem remegett meg a keze

Öt arany-, nyolc ezüst- és öt bronzérmet szerzett az Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Sportegyesület a hétvégi szlovákiai wushu bajnokságon.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉSWS SE tizenöt versenyzője képviselte az érdi színeket a nemzetközi viadalon, ahol az egyesület legeredményesebb versenyzője az egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet, valamint egy negyedik helyet elérő Mák Attila lett, mellette Pozsgai Luca két, Magyari László egy aranyéremmel büszkélkedhet, s Nagy Márk is két kategóriában is az első két helyen végzett, továbbá egy ötödik helyet is szerzett. Broszman Bertalan egy ezüst- és egy bronzérmet, Veres Mátyás három ezüstöt, Bogó Rebeka egy második és egy harmadik helyet, Müller Hargita egy második és egy negyedik helyet, Srágli Liliána egy harmadik helyet szerzett. Az éremszerzőkön kívül többen is az élmezőnyben végeztek, Bereczki András egy negyedik, Becságh Boglárka egy ötödik, Broszman Benedek egy negyedik, illetve egy nyolcadik, Varga Levente egy ötödik és egy hetedik helyet, Varga Zsombor, egy ötödik, egy hatodik és egy tizedik helyet, Balis Attila pedig egy nyolcadik, illetve egy kilencedik helyet tud felmutatni a szlovákiai versenyről.

– A szlovák szövetség szervezte a nyílt nemzetközi versenyt, ahol tradícionális és modern kategóriák is egyaránt voltak. Vittük a teljes palettát, a legfiatalabb versenyzőnk hat éves volt, Magyari László pedig már lassan az ötvenedikbe lép, úgyhogy szépen lefedjük a korosztályokat – kezdte beszámolóját Balogh Péter, az ÉSWS SE elnöke, aki ezúttal csak a tradicionális és modern wushuba nevezte versenyzőit, küzdelembe nem – Küzdelemben a következő versenyen szeretnénk bemutatkozni, úgyhogy azt még egy kicsit jegeljük, de a formagyakorlatokban elég rendesen ott vagyunk. Nagyon örülök, hogy kimentünk erre a versenyre, mert ilyen erős mezőnyben ritkán tudjuk megméretni magunkat és azt kell, hogy lássuk, még így is azt hozzuk, amit kell.

Az érdieknek nincs sok lehetőségük nemzetközi versenyen indulni, ám a szlovákiai megmérettetés után be tudják magukat lőni az európai térképen, hogy hol is állnak valójában.

– Azt tudjuk, hogy a mostani versenyen indulók részt szoktak venni az európai és a világszövetség által szervezett versenyeken is. Nagyon jó olyan versenyzőkkel megvívni, akikről tudjuk, hogy a nagyobb ligákban is felléptek. Sokkal rutinosabb sportolókról van szó, mint a mieink, de ez a csapaton nem látszott, senkinek nem remegett meg a keze. Sőt, erősen inspirálta őket az új környezet, mindenki a maximumot hozta ki magából, le a kalappal a csapat előtt, mert nagyon jól szerepeltek és büszkék vagyunk rájuk.

–  Van olyan kezdő versenyzőnk, aki negyedik helyen végzett egy zsúfolt kategóriában élete második versenyén, szóval nem bánom, hogy bedobtam őket a mélyvízbe, mert ez jó képet mutat a jövőre nézve és versenyzőink élvezték, hogy kihívások elé lettek állítva és ezeknek nagyon is megfeleltek – tette hozzá Balogh Péter.

Az ÉSWS SE legközelebb április 22-én versenyez, amikor Szigetszentmiklóson rendezik az Acélököl házibajnokságot, ahol a formagyakorlat mellett küzdelemben is indulnak az érdiek. Ezt követően május 13-án tartják a Chan Wu Magyar Bajnokságot, ahol az érdiek szintén érdekeltek lesznek.

Eredmények, Érdi Shaolin Wushu és Sportakrobatikai Sportegyesület, Slovak Wushu Championship:
Pozsgai Luca: 2 arany
Broszman Bertalan: 1 ezüst, 1 bronz
Mák Attila: 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz, 4. hely
Broszman Benedek: 4. és 8. hely
Balis Attila: 8. és 9. hely
Varga Zsombor: 5., 6. és 10. hely
Varga Levente: 5. és 7. hely
Becságh Boglárka: 5. hely
Müller Hargita: 1 ezüst, és 4. hely
Veres Mátyás: 3 ezüst
Bogó Rebeka: 1 ezüst, 1 bronz
Magyari László: 1 arany
Bereczki András: 4. hely
Nagy Márk: 1 arany, 1 ezüst, 5. hely
Srágli Liliána: 1 bronz

Címkék