Ma Föld napja a múzeumban

A Magyar Földrajzi Múzeum másodízben rendez családi programokat a Föld napja tiszteletére. A Duna-part és az érdi magaspart élővilágát bemutató dioráma, zenés bábelőadás, filmvetítés, kézműves kuckó, interaktív biológia show, a WWF Magyarország Élő Duna turnéja, és több előadás is szerepel a délután kettőtől este hat óráig tartó rendezvény programjában.

Hasonló tartalmaink:

A részletekről Mácsai Anetta, a múzeum igazgatóhelyettese adott tájékoztatást.

A felnőtt- és a gyermekprogramok párhuzamosan futnak, így míg a gyerekek például kézműveskednek, a szüleik megtudhatják, hogyan hat a klímaváltozás a növényvilágra – mondta lapunknak Mácsai Anetta, a múzeum igazgatóhelyettese.

– Lesz egész délután át tartó programunk is, mint például az Élő Duna turné: ki lehet próbálni az interaktív játékokat, lehet fotózkodni az óriásvidrával, és azt is megtudhatják a gyerekek, mit tehetünk folyóvizeink védelmében – tette hozzá Mácsai Anetta.

– Ingyenes rendezvényünkkel azt szeretnénk elérni, hogy a látogatók gondolják végig, hogyan hat bolygónk életére az életmódunk, milyen következményei lehetnek, és hogyan tehetünk ez ellen – zárta szavait.

FRISSÍTÉS! Esős időjárás esetén is megtartanak minden programot, fedett helyszínen!

Címkék