Hátrányból fordítva!

A Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Budaörs és az NB III Nyugati csoportjában érdekelt Érdi VSE is hátrányból felállva nyerte meg hazai bajnokiját.

Hasonló tartalmaink:

A Budaörs a másodosztályú küzdelmek 31. körében a tabellán kilencedik Dorogi FC-t látta vendégül ideiglenes otthonában, a tatabányai Grosics Gyula Stadionban. Bognár György együttesének a mérkőzés elején akadtak lehetőségei, de a dorogiak is élénk támadásokat vezettek, majd a 36. percben Simon Attila szabadrúgása a kapu bal felső sarkában kötött ki, így a szünetre a vendégek mehettek egygólos előnnyel. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen a 49. percben az ezúttal is bombaformában lévő Stieber András szögletére Deli Márió érkezett, kapáslövése a felsőlécről pattant a gólvonal mögé, a játékvezető pedig az asszisztenssel egyeztetve érvényesítette a találatot. Alig öt perccel később Stieber ismét gólpasszt jegyzett, amikor a cserekét beálló Horváth Roland csúsztatta a támadó szabadrúgását a hosszúba.

A 66. percben a hazaiaktól a második gólt szerző Horváth Rolandot kiállították, ám a hajrában hiába próbált egyenlíteni a dorogi együttes, a Budaörs megtartotta a 2–1-es eredményt, ezzel pedig ötmeccses nyeretlenségi szériájának mondott búcsút és egy helyet előrelépett a tabellán, így a tizenötödik.

Merkantil Bank Liga NB II, 31. forduló
Budaörs–Dorogi FC 2–1 (0–1)
Gólszerzők: Deli (49.), Horváth Roland (54.), ill. Simon Attila (36.)

Az NB III Nyugati csoportjában fordított utat járt be a két térségi csapat, míg a Limperger Zsolt irányította Érdi VSE hátrányból állt fel és az utolsó percekben fordította meg a VLS Veszprém elleni mérkőzést, addig a Nahóczky Attila vezette Diósd a 19. percben még Slezák Richárd góljával vezetett a Gyirmót FC Győr második csapatának otthonában, de a második félidőben a Rába-partiak fordítottak és 2–1-re nyertek. Ezzel szinte eldőlt, hogy a Diósd nem folytatja a harmadosztályban, hiszen a bajnokságból az utolsó öt helyezett mellett a három csoport legrosszabb hatodikja is kiesik, a 12. helyen 33 ponttal tanyázó Csepel FC előnye pedig tizenhét pont a diósdiakkal szemben, akik ezt a hátrányt már nem tudják eltüntetni a hátralévő öt meccsükön (még játszottak volna a kizárt Tatabánya FC-vel). Nahóczky Attila csapatának egyetlen esélye, hogy a következő meccsek mindegyikét megnyeri, miközben a Veszprém legfeljebb három pontot szerez és a Diósd gólaránya jobb, valamint a Közép csoportban szereplő Várfürdő-Gyulai Termál FC hátralévő hat meccsén vereséget szenved (ekkor a Békés megyei együttes lenne a leggyengébb 13. helyezett). Azonban mivel nyugaton a csapatok egy meccsel kevesebbet játszanak (a Tatabánya kizárása miatt), kevesebb pontot is szerezhetnek. Úgy tudjuk, a bajnokság végeztével százalékos aránnyal döntik el a kiesést. De ez csak addig marad feltevés, amíg a Diósd nem nyer, márpedig a 29. körben az éllovas ETO FC Győrt fogadja, ha nem szerzi meg a három pontot, akkor már matematikailag is biztos kieső.

NB III, Nyugati csoport, 28. forduló
Érdi VSE–VLS Veszprém 2–1 (0–1)
Gsz.: Melczer (88.), Kelemen P. (92.), ill. Büki (41.)

Gyirmót FC Győr II–Diósd 2–1 (0–1)
Gsz.: Tóth Norbert (49.), Paku (68.), ill. Slezák (19.)

Nem jött össze a bravúr… A Pest megyei elsőosztály 24. fordulójában az utolsó előtti helyezett Százhalombattai LK hat húsz évnél fiatalabb játékossal a kezdőjében (majd még egy, egy félidőt játszó 19 évessel) idegenben 2–1-es vereséget szenvedett a tabellán hatodik FC Dabas második csapatától. Ahogy az NB III-ban a Diósd, úgy a megyei élvonalban Gálvölgyi István együttese is szinte reménytelen helyzetben van a bennmaradást illetően, igaz, a kiesők létszámát nagyban befolyásolja, hogy az NB III-ból hány Pest megyei csapat esik ki, de az SZLK hátránya öt pont a tizennegyedik Tököl VKS-val szemben, hozzátesszük, a tízedik Tápiószecső is csak nyolc pontra van…

Pest megyei I. osztály, 24. forduló
FC Dabas II–Százhalombattai LK 2–1 (1–0)
Gsz.: Varga Balázs (36.), Danyis (49.), ill. Herczeg Simon (79.)

Beharangozónkban azt a kérdést tettük fel a Pest megyei másodosztály Déli csoportjával kapcsolatban, hogy folytatódik-e a szappanopera, azaz ismét helyet cserél-e a Törökbálinti TC és a Fémalk-Dunavarsányi TE a tabella élén. És valamilyen szinten folytatódott is a szappanopera, csak nem úgy, ahogy a TTC tervezte. A Bugyi SE elleni vereséget követően a törökbálintiaktól menesztett Lipők András utóda, a játékosedző, Vörös Dávid három meccs alatt épp ugyanannyi vereséget könyvelt e, mint az előző húsz meccsen a menesztett tréner. Kettőt. Merthogy a TTC a 24. körben csúnya vereséget szenvedett, miután a Tököl VSK második csapatának vendégeként 4–1-re kikapott. Ezzel, na meg a Dunavarsány gyáli 5–0-s sikerével a TTC hátránya öt pont az éllovashoz képest, sőt, a harmadik Bugyi SE is négy pontra került Vattamány Dávidéktól…

Pest megyei II. osztály, Déli csoport, 24. forduló
Tököl VSK II–Törökbálinti TC 4–1 (2–1)
Gsz.: Kovács Attila (26.), Ancsák (43., 86.), Draxler (60.), ill. Vattamány (42.)

Meglepetés! A Pest megyei harmadosztály délnyugati csoportjának 21. fordulójában két térségi El Clásicót is rendeztek, s ugyan a Tárnok KSK–Érdi VSE II mérkőzés volt nagyobb presztízscsata (mivel a tárnokaik negyedikek, az érdiek ötödikek a tabellán), a meglepetést nem ez a meccs, hanem a Sóskút SKE–Diósdi TC mérkőzés hozta. Előbbi meccs a drámáé volt, hiszen a tárnokiak és az érdiek csatája kiegyenlített mérkőzést hozott, mindkét csapatnak meg voltak a lehetőségei a győzelemre, ám a döntés csak a 91. percben született meg, amikor a hazaiaktól Gyulay Gábor vette be Bancsi Tibor kapuját, ezzel az utolsó pillanatban nyert a házigazda, amely hatpontos előnyre tett szert…

Hiába játszhatott hazai pályán, nem a tabellán kilencedik helyezett Sóskút SKE számított a(z akkor még) éllovas Diósdi TC elleni mérkőzés esélyesének, mégis, a 24. percben Pénzes Balázs góljával a hazaiak kerültek előnybe, ám a fordulás után egyenlítettek a vendégek, de Kiss Márk mellett egyik diósdi sem tudta megzörgetni a hazai kaput, így maradt az 1–1-es döntetlen. A DTC pontvesztését az FC Dabas harmadik csapata köszönte szépen és kihasználta, hiszen a Szigetszentmártoni KSE elleni 3–2-es sikerével élre állt. Ám hátra még nem dőlhet, mert a Diósdi TC hátránya úgy két pont, hogy kettővel kevesebb meccset játszott.

Érdekesség, a DTC katonás szereplése elmúlt hat meccsén: győzelem, döntetlen, győzelem, döntetlen, győzelem, döntetlen. A sorminta alapján pedig a következő fordulóban vissza is veszi a vezetést a tabella élén, hiszen a dabasiakat fogadja.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 21. forduló
Tárnok KSK–Érdi VSE II 1–0 (0–0)
Gsz.: Gyulay (91.)

Sóskút SKE–Diósdi TC 1–1 (1–0)
Gsz.: Pénzes (24.), ill. Kiss Márk (54.)
A Dunafüred-Százhalombatta szabadnapos volt a fordulóban

Mesterötös. Mesteri hetes! A Pest megyei női ¾ pályás bajnokság nyugati csoportjának 14. fordulójában nem volt sok kérdés a Törökbálinti LASE Ócsa VSE elleni vendégjátékán. Nagyban köszönhetően Sitku Zsuzsannának, aki a 7., 14., 26., 28. és 36. percben is bevette a hazai kaput, így a szünetre az ő mesterötösével vonulhattak a vendégeket, akik a fordulás után még Oláh Bernadett és Nagy Szilvia révén növelték az előnyt és 7–0-ra nyertek idegenben.

Pest megyei női ¾ pályás bajnokság, Nyugati csoport, 14. forduló
Ócsa VSE–Törökbálinti LASE 0–7 (0–5)
A 14. fordulóban rendezett Tárnok KSK–Érdi VSE mérkőzést 05.04-én rendezik.

U19, NB III, Közép A-csoport, 22. forduló
Budaörs–TFCE Tatabánya 1–2 (0–0)

U19, NB III, Közép C-csoport, 22. forduló
Törökbálint–TFSE-Hegyvidék 0–4 (0–2)

U19, NB III, Középnyugati csoport, 22. forduló
Százhalombattai VUK SE–Csepel FC SE 0–4 (0–1)
Az Érdi VSE–Martonvásár Mustang mérkőzést 05.04-én, a Diósd–Gárdony-Agárdi Gyügyfürdő mérkőzést 05.17-én rendezik.

U17, NB III, Közép A-csoport, 22. forduló
Budaörs–TFCE Tatabánya 3–0 (1–0)

U17, NB III, Közép C-csoport, 22. forduló
Törökbálint–TFSE-Hegyvidék 1–3 (0–1)

U17, NB III, Középnyugati csoport, 22. forduló
Érdi VSE–Martonvásár Mustang 2–0 (1–0)
Százhalombattai VUK SE–Csepel FC SE 2–5 (2–3)
A Diósd–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő mérkőzést 05.17-én rendezik.

U15, NB II, Középnyugati csoport, 24. forduló
Szigetszentmiklós–Diósd 19–1 (8–0)
Érdi VSE–Dunaújvárosi PASE Akadémia 2–0 (1–0)
Budafoki LC–Törökbálint 3–2 (0–1)
A Budaörs szabadnapos a fordulóban.

U14, NB II, Középnyugati csoport, 24. forduló
Szigetszentmiklós–Diósd 1–0 (0–0)
Érdi VSE–Dunaújvárosi PASE Akadémia 0–1 (0–0)
Budafoki LC–Törökbálint 4–2 (1–2)
A Budaörs szabadnapos a fordulóban.

fotó: Balogh István

Címkék