Kitakarították a várost – frissítve

Hét helyszínen több mint száz önkéntes takarította szombaton a városszéli zöldterületeket. Az akció a péntek éjszakai eső dacára igen sikeres volt: több konténert és közel négyszáz zsákot raktak tele a résztvevők. De az igazi eredmény az, hogy egyre kevesebb a szemét a városban, a takarító akcióknak, a lezárásoknak, no meg a szemléletváltozásnak köszönhetően.

Hasonló tartalmaink:

Friss információ: az ÉTH a hét helyszínről 120 köbméter szemetet, 15 tonna sittet és 257 darab gumiabroncsot szállított el a szombati várostakarító akciót követően. Az összegyűjtött hulladékot szétválogatják, és amit lehet, újrahasznosítanak.

Helyi szervezetek és önkéntesek egyaránt részt vettek a május 6-ára hirdetett várostakarításban. Sokan már az előző héten nekiálltak a szemét összehordásának. A zsákokat, kesztyűket (no meg a vizet, szendvicseket) a polgárőrség biztosította, a konténerek, megtelt zsákok elszállítását pedig az ÉTH. Az egész városra kiterjedő akciót Macsotay Tibor, a Polgárőrség elnöke koordinálta, aki minden állomást bejárt szombaton, csakúgy, mint Fülöp Sándorné, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Voltak olyan területek, ahol szemmel láthatóan csökkent a hulladék mennyisége a tavalyihoz képest: ilyen volt a Duna-part, illetve a Fundoklia-völgy alatti és feletti, az autósok elől elzárt területek. Másutt azonban nemcsak kommunális, hanem  építési, illetve veszélyes hulladékkal, bútorroncsokkal, állattetemekkel is találkoztak a várostakarítók.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mint T. Mészáros András az ÉrdMost tudósítójának hangsúlyozta: egyes felelőtlen lakosok nem gondolják végig, hogy az illegális hulladéklerakók felszámolása igen sokba kerül a városnak, és hogy ezt az önkormányzatnak az adóbevételből kell fizetnie. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre kevesebb az illegális hulladék.  Mint mondta, lehetőség szerint folytatni fogják az erdős területek lezárását, hogy kiszorítsák a szemetüket ide hordó járműveket. A polgármester egyúttal köszönetet mondott minden résztvevőnek, aki közreműködött a várostakarításban.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Macsotay Tibor a délelőtt végén úgy értékelte: az idei várostakarítás nagyon eredményes volt; az érdiek láthatóan egyre környezettudatosabbak, és évről-évre többen és többen csatlakoznak a takarító akciókhoz – és ami külön öröm, sokan gyerekekkel együtt érkeznek.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A várostakarításban az Eb-Dorado, az Érdi Környezetvédő Egyesület, az Érd Médiacentrum, az ÉTH, a Fidelitas, a Horgászegyesület, az Ördöglovas SE, az Ö.T.H.É.T. Egyesület Pest megyei tagozata, a Polgárőrség, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat önkéntesei, valamint helyi lakosok vettek részt.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Címkék