Rendhagyó néprajzóra

Második alkalommal tartott rendhagyó néprajzórát a Forrás Néptáncegyüttes a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolával együttműködve a Szepes Gyula Művelődési Központban. A csütörtöki rendezvényen a népi játékokon és táncokon keresztül mutatták be az egyes néphagyományokat a nézőtéren ülő diákoknak.

Hasonló tartalmaink:


– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak mint szinpadi műfajjal találkozzanak a folklórral és a néptánccal, hanem közelebb is tudjuk vinni hozzájuk, interaktív játékkal, közös tánccal, beszélgetéssel – mondta az Érd TV-nek Tallér Botond táncpedagógus, hozzátéve: szeretnék rendszeressé tenni ezeket az alkalmakat.

Címkék