Halálos buszbaleset az M0-son

Két sávon feloldották az útzárat vasárnap este az M0-s körgyűrű szigetszentmiklósi szakaszán, ahol déltájban egy szerb turistabusz pályakarbantartó teherautónak ütközött – tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A karambolban a buszsofőr meghalt, a mentők tizenkilenc embert vittek kórházba. A helyszínre kiérkeztek a szerb konzulátus munkatársai is.

Hasonló tartalmaink:

Csámpai Attila, a katasztrófavédelem megyei szóvivője elmondta, hogy a körgyűrű 16-os kilométerénél, az M1-es autópálya felé vezető oldalon pályakarbantartó tehergépjármű permetezte az utat, mögötte a munkálatokra figyelmeztető teherjármű haladt. Abba rohant bele a turistabusz. Az autóút tisztításában négy pályakarbantartó vett részt, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek – mondta a szóvivő. Csámpai Attila közlése szerint késő délután leemelték az útszéli betonkorlátról az oda felcsúszó teherautót.

A szóvivő korábbi tájékoztatása szerint a buszon a két sofőrrel együtt huszonöten utaztak, a balesetben a buszvezető a helyszínen meghalt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a helyszínre tíz mentőegységet riasztottak, közöttük egy mentőhelikoptert és egy mentőmotort is. Tizenkilenc embert vittek kórházba.

Tájékoztatása szerint két férfi súlyosan megsérült, az egyiknek mellkas-sérülése, a másik combcsont- és medencetörése van. Mindkettejüket a Merényi Gusztáv kórházba vitték. Tizenhét ember az első vizsgálatok alapján könnyebben sérült meg a balesetben. A sérülteket a Merényibe, a Honvédkórházba és a Péterffy kórház traumatológiájára vitték – ismertette Győrfi Pál.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az M0-ás autóút mellett, egy étteremben helyezték el ideiglenesen azokat, akiket a mentők nem szállítottak kórházba. Értük mentesítő busz érkezett Szerbiából.

Késő délután megérkeztek az étteremhez a szerb konzulátus munkatársai, akik meglátogatják a kórházba vitt sérülteket is, hogy a balesetben érintett szerb állampolgároknak segítséget tudjanak nyújtani – fűzte hozzá a katasztrófavédelem szóvivője.

(Forrás: MTI, fotó: MTI)

Címkék