Képzési program indul a nők elhelyezkedéséért

Képzéssel támogatja a kormány a nők foglalkoztatottságát. A programra az önkormányzatok május 19-től adhatnak be pályázatot a források kimerüléséig, vagy legkésőbb 2018. május 21-ig – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn, a GE Magyarország negyedik Dolgozó szülők napjának megnyitóján Budapesten.

Hasonló tartalmaink:


Novák Katalin elmondta, hogy egyenként 150-200 millió forintra pályázhatnak az önkormányzatok, illetve olyan konzorciumok, amelyekben az önkormányzatok a konzorciumvezetők.

Az Emmi tájékoztatása szerint a nők atipikus munkavégzését és foglalkoztathatóságát 9 milliárd forinttal támogatja a kormány. Novák Katalin a tájékoztatón kiemelte, központokat hoznak létre, amelyekben a nők olyan képzéseken vehetnek részt, amelyek a rugalmas munkaerőpiaci elhelyezkedésüket segítik.

A kezdeményezés partnerei lesznek a helyi munkaadók és a helyi civil szervezetek is – tette hozzá. Az adatok alapján Magyarországon a nők foglalkoztatottsága felzárkózik az európai uniós átlaghoz, azonban a kisgyermeket nevelő édesanyáké elmarad az uniós átlagtól – említette Novák Katalin.

(MTI, fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Címkék