Több tíz milliót fordítanak idén az utak portalanítására

Ebben az évben befejeződik az Ürmös utca felújítása. A gázszolgáltató vezetékkiváltása és a felszíni vízelvezetés munkálatai után elkezdődhet a kivitelezés. Így megújul majd a Vincellér utca és a Tárnoki út közötti rész, illetve a Tárnoki és a Diósdi út közötti Csaba utca is – mondta az Érd TV műsorában T. Mészáros András polgármester.

Hasonló tartalmaink:

Több tízmillió forintot fordítanak az idén a porosodó utakra is. Több technológiát is megvizsgálnak, hogy melyik lenne a hatékonyabb és költségkímélőbb – tette hozzá a városvezető. A zúzott kő például kizárja a sarat, de a port nem szünteti meg, ezért a műszaki iroda vizsgálja annak lehetőségét, hogy kálcium-karbonáttal (vízkő) vonnák be az utakat, ami jelentősen csökkentené a port. Ennek a költsége a becslések szerint 300-500 forint volna négyzetméterenként. T. Mészáros András hozzátette, hogy 10-15 kilométernyi utat tudnak idén pormentesíteni.

Címkék