Szemetet talált az érdi MSZP

Sajtótájékoztatót tartott Szűcs Gábor elnök és Érdi István elnökségi tag az Aba utca és az Álmos utca találkozásánál, ahol arra a kérdésre szerettek volna választ kapni, hogy a csatornázás után megmaradt földet miért terítette el az önkormányzat.

Hasonló tartalmaink:

Az MSZP képviselői elmondták, hogy tudomásuk szerint május elején az ott élők bejelentették az önkormányzatnak, hogy az utcasarkon építési törmelék, illegális szemétlerakásból származó hulladék, és föld is maradt, s kérték annak elszállítását. Szűcs Gábor szerint nem jó gazda módjára járt el az önkormányzat, amikor elszállítás helyett a szétterítés mellett döntött.

Érdi István szerint az elterített földben számítógép monitor, lökhárító, és rengeteg szemét is van.

Arató Zsolt, sajtófőnök az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal köszöni a lakossági bejelentést, ugyanakkor nemrég zajlott a városban a széles körben meghirdetett, igen sikeres szemétszedési akció, amelyen a hivatal dolgozói, a Polgárőrség, a helyi környezetvédő egyesületek mellett több mint száz önkéntes is részt vett. – Örömmel láttuk volna közöttük az MSZP képviselőit is. Talán majd legközelebb szakítanak időt arra is, hogy az érdi közösséggel együtt tegyenek a városért – zárta szavait a sajtófőnök.

 

Címkék