Éjfélig le kell adni az szja-bevallást

Hétfőn éjfélig kell leadni a 2016. évi személyijövedelemadó-bevallást – mondta Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán. A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak hétfőn lehet rendelkezni.

Hasonló tartalmaink:

A szóvivő kifejtette: az ügyfélkapuval nem rendelkezők hétfőn este hatig az ügyfélszolgálaton, illetve éjfélig postán is beadhatják határidőn belül a személyijövedelemadó-bevallást.

Emlékeztetett arra, hogy az idén először a NAV 4 millió szja-bevallási tervezetet készített el az adózóknak a munkáltatótól kapott adatokból.

Szerinte a tervezet legfeljebb hiányos lehet, amit éjfélig korrigálhatnak az adózók az ügyfélkapun, a határidő lejárta után pedig a hiányosan bevallók – például kedvezményt nem érvényesítők – önellenőrzésen javíthatnak.

Kis Péter András felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn napközben még lehet ügyfélkaput nyitni, amin éjfélig beküldhető a bevallás.

A NAV az MTI-hez eljuttatott közleményében arra is kitért, hogy az szja 1+1 százalékáról is már csak éjfélig lehet rendelkezni. Akik már korábban benyújtották bevallásukat, de nem rendelkeztek civil szervezet, egyház vagy a Nemzeti Tehetségprogram javára, azok utólag, a bevallástól függetlenül is megtehetik a 16EGYSZA nyomtatvány postázásával, illetve a webes felületen keresztül – közölte az adóhatóság.

A NAV felhívta a figyelmet: a bevalláshoz segítséget nyújtanak az ügyfélszolgálatokon, illetve az általános tájékoztató rendszerben a 06-40/42-42-42-es számon este 6 óráig.

A NAV érdi kirendeltsége ma hétfői nyitvatartás szerint, 17.30-ig fogadja az ügyfeleket. Az 1. sz. posta 19.00 óráig tart nyitva.

Címkék