Nem állt ki a Diósd

A másodosztályú tagságát a Soroksár legyőzésével biztosító Budaörs döntetlent játszott Szolnokon, az NB III Nyugati csoportjának ezüstérmese, az Érdi VSE kikapott Komáromban, míg a Diósd nem állt ki hazai pályán az Andráshida ellen és számára véget ért a bajnokság.

Hasonló tartalmaink:

A Merkantil Bank Liga NB II utolsó előtti fordulóját rendezték a hétvégén. A budaörsiek korábban már biztosították tagságukat, ám a minél előkelőbb helyezés megszerzése érdekében a Szolnoki MÁV FC elleni meccset sem bízták a véletlenre. Bognár György együttese a 39. percben Horváth Roland góljával megszerezte a vezetést, de még a félidő előtt, a ráadásban egyenlített a Tisza-parti együttes. A fordulás után viszont nem változott az eredmény, ezzel a budaörsiek 14. helyen állnak a bajnokságban. A záró fordulóban a már bajnok és feljutó Puskás Akadémia FC-t fogadják Tatabányán.

Merkantil Bank Liga NB II, 37. (utolsó előtti) forduló
Szolnoki MÁV FC–Budaörs 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Tóth László (45+1.), ill. Horváth Roland (39.)

Az NB III Nyugati csoportjának 33. fordulójában az Érdi VSE tartalékos csapattal felállva kapott ki 5–2-re a bajnokságból búcsúzó Komárom VSE-től. Míg a Diósd a Kaposvári Rákóczi FC után ezúttal sem állt ki a Tarr Andráshida ellen, így az MLSZ 3 – 0-s gólkülönbséggel a Zala megyeieknek írta jóvá a három pontot. Nahóczky Attila együttesének ezzel véget ért a szezon, hiszen a záró fordulóban a már kizárt Tatabánya FC-vel játszottak volna. S eldőlt az is, hogy a diósdiak zárnak az utolsó helyen a versenyben lévő csapatokat tekintve.

NB III, Nyugati csoport, 33.  (utolsó előtti) forduló
Komárom VSE–Érdi VSE 5–2 (3–1)
Gsz.: Katona A. (4.), Kiss Károly (32.), Kovács István (45.), Solymos (49.), ill. Németh G. V. (28.), Kelemen P. (87.)
Diósd–Tarr Andráshida SC Elmaradt!

A Pest megyei I. osztály utolsó előtti körében a Százhalombattai LK sem játszott, miután a bajnokságból búcsúzó együttes a múlt héten visszalépő Halásztelek FC-vel játszott volna.

A megye kettőben presztízscsatává alakult a Törökbálinti TC dunavarsányi vendégjátéka. A két együttes a teljes szezonban csatázott a bajnoki cím megszerzéséért. Vörös Dávidék sorsa viszont már korábban eldőlt, hiszen a hétvégi meccs előtt a Dunavarsány előnye behozhatatlan volt, végül a hazaiak simán, 3–0-ra nyertek.

Pest megyei II. osztály, Déli csoport, 29. (utolsó előtti) forduló
Fémalk Dunavarsányi TE–Törökbálinti TC 3–0 (1–0)
Gsz.: Kapócs (41.), Kocsis F. (73.), Hoczimmer (90.)

A megyei harmadosztály délnyugati csoportjában a Diósdi TC ünnepelt. A bajnokságot megnyerő együttes a sereghajtó Dunafüred-Százhalombatta ellen ugyan csak 1 – 0-ra nyert idegenben, de a mérkőzésnek már nem volt tétje.

Az Érdi VSE második csapata szépen búcsúzott, miután a Dunaharaszti MTK II-t Péter Krisztián duplájával és az első csapatból visszajátszó Bozsoki Imre vezetésével 3–0-ra győzött.

A térség másik rangadóját a Sóskút SKE-t hazai pályán 5–1-re legyőző Tárnok KSK nyerte Vida Péter mesterhármasával.

Pest megyei III. osztály, Délnyugati csoport, 26. (utolsó) forduló
Érdi VSE II–Dunaharaszti MTK II 3–0 (1–0)
Gsz.: Péter K. (26., 63.), Bozsoki (58.)
Tárnok KSK–Sóskút SKE 5–1 (3–0)
Gsz.: Vida P. (27., 35., 86.), Sárai F. (33.), Kapcsos N. (53.), ill. Kovács Ferenc (78.)
Dunafüred-Százhalombatta–Diósdi TC 0–1 (0–0)
Gsz.: Kramm (65.)

U19, NB III, Közép A-csoport, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Kelen SC–Budaörs 0–5

U19, NB III, Középnyugati csoport, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzések
Diósd–Szigetszentmiklós 2–0
Százhalombattai VUK SE–Zeusport Holler UFC 3–0
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Érdi VSE 11–1

U17, NB III, Közép A-csoport, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Kelen SC–Budaörs 1–1

U17, NB III, Középnyugati csoport, 14. fordulóból elhalasztott mérkőzések
Diósd–Szigetszentmiklós 4–1
Százhalombattai VUK SE–Zeusport Holler UFC 6–1
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő–Érdi VSE 2–2

U15, NB II, Középnyugati csoport, 29. (utolsó előtti) forduló
Törökbálint–Kelen SC 6–1
Budaörs–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 11–1
Zeusport Holler UFC–Diósd 14–3
Érdi VSE–Alba Kölyök Maroshegy 0–4

U14, NB II, Középnyugati csoport, 29. (utolsó előtti) forduló
Budaörs–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 14–1
Zeusport Holler UFC–Diósd 5–1
Érdi VSE–Alba Kölyök Maroshegy 3–3

Címkék