Érdi együttműködés Dél-Koreával

A Koreai Kulturális Központba kapott meghívást T. Mészáros András, Érd  polgármestere és az ÉRD NB I-es női kézilabdacsapata. Az együttes nyáron ellátogat Dél-Korea második legnagyobb városába, Puszanba, ahol a Dél-Koreai Kézilabda Szövetség által szervezett tornán a legjobb házigazda klubcsapat mellett a japán és kínai bajnokkal, valamint az Egyesült Államok válogatottjával játszik.

Hasonló tartalmaink:

Az eseményen Kim Jae Hwan, a magyarországi Koreai Kulturális Központ igazgatója mondott beszédet, ahol kiemelte a két ország közötti baráti együttműködést mind a sportban, mind egyéb területeken. A központ vezetője hangsúlyozta:  Magyarországon kiemelkedőek a sportban elért eredmények, a kapcsolat elmélyüléséhez pedig remek lehetőség a sport.

Ezt követően T. Mészáros András mutatta be az Érdről készített imázsfilmet, majd a Modern Városok Programjának terveit, illetve a jövőben megvalósuló fejlesztéseket. Érd polgármestere a rendezvényen hangsúlyozta: egy 2-300 hektáros ipari parkot kívánnak mihamarabb létrehozni a városban, és ehhez várnak dél-koreai befektetőket, kereskedőket, logisztikai és termelő cégeket.

– Érd folyamatosan fejlődő város a főváros közelében, ahol jó lakni, jó élni. A jövő titka lesz, mit lehet ebből kamatoztatni. Mindent megteszünk azért, hogy Érd sikeres legyen – hangsúlyozta a városvezető.

A polgármester a központ vezetőjének átadta Klivinyi Kinga mezét, melyet a klub összes játékosa dedikált.

A rendezvényen Tekauer Norbert klubelnök tartott prezentációt, ismertetve az ÉRD női kézilabdacsapatának negyven éves történetét, külön kiemelve az elmúlt tíz évet, illetve a legutóbbi öt (egyaránt bajnoki bronzéremmel véget érő) szezont.

A koreai szövetség két hónapja megkereste az ÉRD-et, és meghívta a női kézilabdacsapatot egy augusztusi tornára. Mint Tekauer Norbert elmondta, a csapat két évvel ezelőtt már játszott a dél-koreai válogatottal egy edzőmérkőzést, ami a magyar csapat győzelmével végződött.

– A mostani szövetségi kapitány személyesen jött Magyarországra és hívott meg minket a tornára. Úgy gondolom,  ez kezdete lehet egy sikeres együttműködésnek  – tette hozzá a klub elnöke.

A dél-koreai kézilabdatornát augusztus 17. és 24. között rendezik a dél-koreai, japán és kínai bajnokcsapatok, illetve az Egyesült Államok válogatottjával, valamint természetesen Szabó Edina együttesével Dél-Korea második legnagyobb városában, a Japán-tenger partján található, 3,5 millió lakosú Puszanban.

(Kép: handballerd.hu)

Címkék