Női röplabdatornával avatták a VMG tornacsarnokát

Néhány héttel ezelőtt már hivatalosan is átadták az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokát. Ezúttal viszont a nagyközönségnek is megnyitották a létesítményt egy középiskolás lányoknak szóló röplabdatornával.

Hasonló tartalmaink:

A házigazda iskola két egysége mellett a százhalombattai Sziszkiből, Pécsről, a pécsi egyetem Babits Mihály Gimnáziumából, Budakesziről a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumból, illetve a fővárosből a Fasori Evangélikus Gimnáziumból érkeztek csapatok.

„Szeretnénk stílusosan egy sportrendezvénnyel megnyitni a tornacsarnokot. Ezért gondoltam azt, hogy egy röplabdatornát szervezek olyan csapatokkal, amelyekkel korábban már találkoztunk.” – kezdte Nagyné Solti Gabriella, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium testnevelője, aki eredetileg tíz csapatot hívott meg, de a sűrű év végi iskolai teendők miatt végül csak hat egység szerepelt a barátságos versenyen, melyet két pályán rendeztek, s egy mérkőzés az egyik fél második játszmagyőzelméig tartott, egy szett pedig 25 pontig zajlott.

„Nagyon megkönnyíti és megoldja a mindennapos testnevelés és egyéb mozgásformák megvalósítását. Ebben a csarnokban a labdajátékoknak van tere és egyszerre két osztály tud testnevelés órát tartani, így a régi tornaterem a gimnasztikára, talajtornára ad lehetőséget.” – mondta az intézmény vezetője, Szilasné Mészáros Judit, aki hozzátette, hogy a sportudvart is szeretnék felújítani, hiszen a gimnázium 770 tanulójának nagy szüksége volt a csarnokra.

Az új sportcsarnokban a kosárlabda, a röplabda és az atlétika lesz az elsődleges, de valamennyi sportágat ki lehet itt próbálni.

Címkék