A kosarasok is felavatták a VMG-t

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban először rendezték meg a kosárlabdázóknak a kisbajnok kupát.

Hasonló tartalmaink:

A VMG Diáksport Egyesülete által szervezett tornán az alsósok közül Érdről a Bolyai János Általános Iskola és a Marianum Általános Iskola, valamint a Ferencvárosi KE és a BKG DSE vett részt. A felsősöknél a házigazda VMG mellett a Teleki Sámuel Általános Iskola és ugyancsak a Ferencváros adott egy-egy csapatot.

A tornán a mérkőzések mellett a nagyobbaknak dobóversenyt is rendeztek.

– Tavaly nyáron, amikor elkezdték az új tornacsarnok építését testnevelő kollégáimmal úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy diáksport egyesületet. Ennek szervezése rám hárult, így engem választottak az egyesület elnökévé. – kezdte Valaczkay Gábor, a VMG DSE elnöke, az érdi VMG testnevelője, aki jelenleg Szigetszentmiklóson, korábban pedig a Treff 07 SE-ben volt kosárlabda-edző. – Szeretnénk máskor is megrendezni ezt a tornát, reményeink szerint szeptemberben is megtartjuk.

Az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a régi tornaterem mellett egy gimnasztikára alkalmas helyiség, illetve a sportudvar is rendelkezésre áll a mostani létesítménnyel együtt. Épp ezért a VMG DSE jelenleg három szakosztállyal működik, a röplabdával, a kosárlabdával és az atlétikával.

– Terveink szerint lesz egy NB II-es kosárlabdacsapata is az egyesületnek, emellett az utánpótlást az érdi iskolákból próbáljuk megoldani. – tette hozzá Valaczkay Gábor, aki elmondta, hogy természetesen az edzéseket az új csarnokban fogják tartani délutánonként, valamint a Marianumban már egy éve működő edzés mellé a Bolyai és a Teleki is becsatlakozik.

– Mindig jó látvány és örülünk annak, hogy ennyi lelkes gyerek itt van és pattog a labda. Az a cél, hogy minél tovább és minél nagyobb létszámban működjön. – fogalmazott a Kisbajnok Kupával kapcsolatban a VMG DSE elnöke.

Címkék