“Családbarát hely” lett Tárnok

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom „Családbarát hely” címmel tüntette ki Tárnokot. Az elismerést Szolnoki Gábor polgármester vette át Budapesten.

Hasonló tartalmaink:

– Örömteli pillanat, és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Tárnok nevében átvehettem ezt a kedves elismerést – mondta el az Érd FM 101,3 szerkesztőségének Szolnoki Gábor polgármester.

– Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy az önkormányzat alapvető, kötelező feladatain felül – amely most már egy évtizede folyamatosan az óvodai, bölcsődei férőhelyek növelését jelenti –, nagyon nagy szükség van azokra a civil emberekre, akik szakmai munkájukkal tudják támogatni közösségünket. A díj odaítélése is ennek a munkának köszönhető, hiszen Sümegi Krisztina és Viktóriusz Barbara a Varázsöböl egyesületen keresztül évek óta ezen a területen tevékenykednek – fejtette ki a polgármester.

– Nagyon fontos feladatnak tartom olyan kezdeményezések támogatását, mint amilyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is elindított, hiszen a gyermekszületések növekedése, a családok életének szebbé és jobbá tétele alapvető emberi, társadalmi igény és érdek. Hatgyermekes családapaként pedig szívesen veszek részt minden olyan kezdeményezésben, ami ezt a gondolatiságot erősíti – zárta szavait a polgármester.

Hallgassa meg az Érd FM 101,3 interjúját Szolnoki Gábor polgármesterrel:

 

Címkék