A nemzeti konzultáció témái alapján új kampány indul

A nemzeti konzultációban felmerült témák mentén új kampányt indít a kormány, ennek részeként új közterületi plakátokat is közzétesz – mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Hasonló tartalmaink:

A lap pénteki számában megjelent cikkben az államtitkár kifejti, hogy bár a konzultáció lezárult, az abban foglalt kérdésekről továbbra is intenzív vitákra számít a kormány. Mindenekelőtt az illegális bevándorlás, ezzel együtt a betelepítési programok kérdésében várhatók komoly viták. Hozzátette: a 99 százalékos egyetértés mindenesetre erős politikai támaszt jelent majd a tárgyalásokon.

Kitért arra, hogy a plakáttörvény vitájában volt olyan javaslat, amely a kormánynak is megtiltotta volna a plakátok közzétételét kampányidőszakon kívül, az ellenzéki pártok azonban egységesen elvetették ezt az előterjesztést, így a kormány a jövőben is él majd a közterületi plakátolás lehetőségével. Ezen a téren most már minden szereplőre egyenlő feltételek vonatkoznak – tette hozzá.

Dömötör Csaba a Magyar Időkben emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozat keddi záróeseményén a nemzeti konzultáció eredményéről azt mondta: a válaszadók gyakorlatilag teljes egyetértésben kimondták, hogy a magyarok nem akarják átengedni az irányítást Brüsszelnek.

A kormányfő többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa egységét ma az illegális bevándorlás mellett az feszegeti, hogy Brüsszel Európája vagy a nemzetek Európája felé tartunk. A kormányfő kiemelte: Európa jövőjéről csak Európa dönthet, ezen az Európán pedig mi nem Brüsszelt és az európai vezetőket értjük, hanem az európai polgárok közösségét.

(MTI, fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Címkék