Augusztusban indulhat a záportározó építkezése

Megérkezett a papi földekre tervezett záportározó és szabadidőpark beruházásához szükséges 1,8 milliárd forintos forrást biztosító támogatói okirat – jelentette be mai sajtótájékoztatóján T. Mészáros András polgármester, hozzátéve: a Modern Városok Program keretein belül megvalósuló beruházás munkálatai már augusztusban megkezdődhetnek. 

Hasonló tartalmaink:

T. Mészáros András elmondta azt is: a záportározó kialakításához szükséges vízügyi engedélyt már megkapta a város; miután ez jogerőre emelkedik, és megérkezik a támogatói okiratban biztosított forrás, elkezdődhet a víztározó, majd a szabadidőpark kialakítása. A polgármester hozzátette: várhatóan 2018 végére elkészül a beruházás.

Amellett, hogy a záportározó a városi csapadékvíz-elvezető rendszer fontos eleme lesz, a körülötte kiépülő szabadidőpark hiánypótló szolgáltatásokat nyújt majd: mint egy korábbi lakossági fórumon elhangzott, integrált és vizes játszótér, kültéri edzőpálya, kutyafuttató, futópálya és számos szabadidős lehetőség várja majd itt az érdieket és természetesen a fővárosból idelátogatókat is, hiszen a park nemcsak Érd, hanem a Tétényi út felől is megközelíthető lesz.

 

 

 

Címkék