A Békéscsaba ellen kezd az ÉRD

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elkészítette a női kézilabda NB I 2017/2018-as évadának sorsolását. Ennek értelmében az ÉRD szeptember 10-én, vasárnap hazai pályán kezd a Békéscsaba ellen, a Budaörs pedig a Dunaújváros vendégeként.

Hasonló tartalmaink:

Az ÉRD női kézilabdacsapata július 17-én, hétfőn délután tartja évnyitó nyilvános edzését, melyen bemutatkoznak a csapat új tagjai, így a Győrből kölcsönbe érkező irányító, Tóth Gabriella és az éppen Békéscsabáról érkező balszélső, Gávai Szonja.

Valamint az eddigi sajtóhírek szerint a francia Issy Paristól a szintén balszélső Coralie Lassource, a Fleurytől a kapus, Julie Foggea, illetve a svéd Sävehoftól a válogatott balátlövő, Jamina Roberts.

A mérkőzések kezdési időpontjai egyelőre nem ismertek, illetve a nemzetközi kupákban szereplő csapatok mérkőzései gyaníthatóan változni fognak, az ÉRD csak novemberben, az EHF-Kupa utolsó, harmadik selejtezőkörében kezd.

Az ÉRD és a Budaörs mérkőzései (előbb az ÉRD, majd a Budaörs mérkőzései; o: otthon; i: idegenben):
2017:
09.10. Békéscsaba (o), DKKA (i)
09.17. Vasas (i), FTC (o)
09.21. MTK (o), Kisvárda (i)
10.08. Siófok (i), Kecskemét (o)
10.22. Győr (o), Vác (i)
10.29. DVSC (o), Fehérvár (o)
11.05. DKKA (i), DVSC (i)
11.19. FTC (o), Békéscsaba (i)
12.30. Kisvárda (i), Vasas (o)

2018:
01.07. Kecskemét (o), MTK (i)
01.14. Vác (i), Siófok (o)
01.28. Fehérvár (o), Győr (i)
02.04. Budaörs (i), ÉRD (o)
02.18. Békéscsaba (i), DKKA (o)
02.25. Vasas (o), FTC (i)
03.04. MTK (i), Kisvárda (o)
03.11. Siófok (o), Kecskemét (i)
03.28. Győr (i), Vác (o)
04.08. DVSC (i), Fehérvár (i)
04.15. DKKA (o), DVISC (o)
04.21. FTC (i), Békéscsaba (o)
04.25. Kisvárda (o), Vasas (i)
04.29. Kecskemét (i), MTK (o)
05.06. Vác (o), Siófok (i)
05.20. Fehérvár (i), Győr (o)
05.23. Budaörs (o), Érd (i)

Címkék