Épül a Szent István-híd

Ahogy azt ígérték június legelső napjaiban elkezdődött az Európai Unió és a magyar állam által 1.3 milliárd forint értékben finanszírozott Szent István-híd építése, amely Érd keresztirányú forgalomelvezetését fogja szolgálni a település északi és déli oldala között.

Hasonló tartalmaink:

A hidat már a nyolcvanas évek óta tervezi a város, hiszen jelenleg csupán két teljes értékű átkelési lehetőség van a városban (a Duna utcában és a Balatoni úton), mivel az alagútban például a magasabb járművek már nem férnek el, ezért is lesz jelentős a Szent István híd megépítése, ami a Gárdonyi Uszodával szemközt lévő benzinkúttól vezeti majd fel a forgalmat a Felvigyázó utcáig a kétszer egysávos hídra, amelyen szintbeli kerékpársáv és egyoldali gyalogosjárda is lesz. A híd a vasúti pályák fölé épül és a Hivatalnok utca 82-nél korábban kisajátított telken megy át az Elöljáró utcába, ami majd kivezeti a forgalmat a Velencei útra.

Feczkó Róbert, a kivitelezéssel megbízott A-Híd Zrt. projektmérnöke az Érdi Újságnak elmondta, hogy nincs csúszás, az ütemtervben vállaltakat egyelőre tartják, de muszáj is, hiszen a híd alapjait legkésőbb jövő februárig le kell tenniük, mivel azután a Kelenföld-Százhalombatta vasúti vonalon zajló európai uniós beruházás miatt az érintett szakaszon vágányzár lesz, így a két projektnek folyamatosan együtt kell működnie. A kivitelező cég képviselője lapunknak hangsúlyozta, hogy a korábbi  tendertervekből és útfelújítási tervekből az építkezéssel párhuzamosan készítik el a végleges kivitelezési dokumentációt, figyelembe véve, hogy nyolc közművet is ki kell váltaniuk a beruházás miatt. Az elmúlt másfél hónapban lebontották a két, korábban az önkormányzat által megvásárolt ingatlanon – a Hivatalnok utcában és a Felvigyázó utcában – lévő házakat, elkerítették a híd által közvetlenül határolt ingatlanokat, bejárókat építettek a felvonulási utakhoz és a próbacölöpözés is megvolt már. Ezen a héten is a próbacölöpök terhelését fogják tesztelni, ebből számolják majd ki a mérnökök, hogy milyen széles és milyen hosszú cölöpökön álljon a híd. A projektmérnök elmondta, hogy a cölöpök végleges fúrására július 31-e és augusztus 25-e között kerül sor, ezt követően szeptemberben lesznek látványosabb szakaszok, amikor megkezdik a híd alapépítményének felhúzását és beemelik az acélfőtartókat. Ez utóbbi munka egészen novemberig is eltart majd. Feczkó Róbert kiemelte, hogy a beruházás jelenlegi szakaszában az a legfontosabb, hogy a hídszerkezet elkészüljön. -  Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy házat építünk, először elkészül az alap, utána a szerkezet és legvégül színezzük be a házat. Nekünk a maga a híd teste jelenti a falakat, amire ezután tudjuk építeni az összes többi munkát – mondta a projektmérnök.

Arra a kérdésre, hogy milyen visszajelzések vannak a lakosság részéről Feczkó Róbert elmondta, hogy a vártnál kevesebb panasz érkezik hozzájuk, de hozzátette, hogy minden felmerülő problémát azonnal megpróbálnak kezelni. – Igyekszünk minél kevesebb kellemetlenséget okozni, bár tudjuk, hogy egy ekkora építkezés felfordulással jár. Törekszünk figyelni a részletekre is, így például a Felvigyázó utcát folyamatosan locsoljuk, mert az arra járó nagy gépeink bizony felkavarják a port a murvás utcában – tette hozzá a mérnök.

Az ütemterv szerint az építkezés decemberig tart, majd a leghidegebb téli hónapokban, decemberben és januárban leállnak és majd jövő februárban folytatják a munkát. A Szent István-hídat várhatóan jövő ősszel adják át a forgalomnak.

(Érdi Újság)

Címkék