Milák(ék) újabb döntője!

3:33.35-ös idővel, hatodikként jutott döntőbe a Bohus Richárd, Gyurta Dániel, Milák Kristóf, Kozma Domonik alkotta magyar férfi 4×100 méteres férfi vegyesváltó, amelynek két tagja, Bohus és Milák csak szombat este tudták meg, hogy szerepelnek ebben a számban.

Hasonló tartalmaink:

Kacifántos útja van Milák Kristófnak, az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft. 17 éves versenyzőjének. Történt ugyanis, hogy a budapesti felnőtt vizes-világbajnokság előtt eredetileg a(z ezüstérmet, három junior világcsúcsot és két országos csúcsot hozó) 100 méter pillangó mellett még a 4×200 méteres férfi gyorsváltó tagjaként szállt volna vízbe.

Ám a váltó és a 100 pille selejtezője között nem volt elég idő a regenerálódásra, így Selmeci Attiláék abban egyeztek meg a szakvezetéssel, hogy Milák akkor úszik a gyorsváltóban, ha a selejtező során a magyarok döntőbe jutnak. Nos, ez nem jött össze, így a tárnoki úszónak több ideje maradt pihenni a 0:50.62 perces idővel ezüstérmet hozó egyéni számra.

Nem véletlen az sem, hogy még a világbajnokság előtt kérdeztük a váltókról Milákot és Selmeci Attilát is, de akkor még mindketten úgy gondolták, hogy csak a 4×200-as gyorsváltóban lesz érdekelt, pedig már akkor jobb ideje volt idén százon, mint Cseh Lászlónak.

Miután megelőzte a 4×100 méteres férfi vegyesváltóba eredetileg beírt Cseh Lászlót, az Egri Úszó Klub – egyébként Törökbálinton edző – 31 éves klasszisa jelezte Sós Csaba szövetségi kapitány felé, hogy teret ad a fiataloknak, így Cseh helyét Milák vette át.

A magyarok Bohus Richárddal, Gyurta Dániellel, Milák Kristóffal és Kozma Dominikkel felállva a kettes pályán úsztak a fehéroroszok és a japánok között.

Bohus háton harmadikként adta át a stafétát a mellúszó Gyurtának. Utóbbit ötödikként váltotta pillangón Milák, aki tartotta is ezt a helyezést a magyaroknak, majd Kozma Dominik gyorson egy helyet hozott, s 3:33.35-nél érte a falat, így a magyar négyes negyedikként zárt, összesítésben pedig hatodik helyen jutott a fináléba, melyet a budapesti vizes-világbajnokság utolsó versenyszámaként vasárnap 19.25-kor rendeznek meg.

„Szeretném hangsúlyozni, hogy ez volt az első felnőtt válogatott váltóm. Örülök, hogy Domával, Danival és Ricsivel tudtam úszni. Hatalmas élmény. A repülőrajtot sajnos még nem tudom megcsinálni, nem gyakoroltam, soha nem csináltam, ezért volt ez a biztonsági, de annak örülök, hogy sikerült bejutni.” – fogalmazott a közmédiának Milák

Címkék