Visszaszorulóban az “unokázós” csalások

Visszaszorulóban vannak az úgynevezett unokázós csalások, ami annak is köszönhető, hogy a médiában nagyobb teret kaptak a nyugdíjasoknak szóló bűnmegelőzési ismeretek – mondta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Garamvölgyi László dandártábornok arról beszélt, hogy a nyugdíjasok rendkívül befogadóak az ilyen ismeretekre, és a családon belül is egyre gyakrabban kerül szóba a megelőzés, a felvilágosítás. Az úgynevezett unokázós bűncselekmények felderítését nagyban szolgálja az is, hogy egyre többen jelentik a csalási kísérleteket, hiszen nagyon fontos, hogy a rendőrség minél több információhoz jusson egy-egy esetből – tette hozzá.

Az unokázós bűncselekmény lényege, hogy a csalók időskorú áldozatot az unoka, vagy más hozzátartozó nevében telefonon felhívják, majd különböző indokkal pénzt kérnek. Előfordulhat, hogy az elkövető az unokának, vagy hozzátartozónak adja ki magát, hogy az áldozatra nagyobb hatást gyakoroljon.

A leggyakoribb színlelt okok:

  • Az unoka, vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.
  • Az unoka, vagy hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetni.
  • A hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon.

A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek, és a sértett bizalmának elnyerése végett olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek valóban a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

A rendőrség azt tanácsolja az időseknek, hogy ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát. Hívják fel azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik. Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget.

Címkék