Két érdi és egy budaörsi győzelemmel kezdődött

Az ÉRD felnőtt női kézilabdacsapata 30–24-re verte az NB I-ben újonc Kecskeméti NKSE-t, a Budaörs fordulatos találkozón jó hajrájának köszönhetően győzte le 31–29-re az MTK-t, míg az érdi ifjúsági csapat hetven perces találkozón 37–25-re múlta felül az Alba Fehérvár KC korosztályos gárdáját az ÉRD Arénában rendezett VII. Érdi Ipartestület Kupa nyitónapján.

Hasonló tartalmaink:

ÉRD–Kecskeméti NKSE

Még szokni kell, hogy elsőként nem Gridnyeva Szvetlanát szólította a helyi műsorközlő az ÉRD mérkőzésén. A visszavonuló kapus helyett ellenben láthattuk „élesben” Coralie Lassource-t, Gávai Szonját, Tóth Gabriellát és Julie Foggeát is.

Az ötödik nyári szerzeményre, Jamina Robertsre sérülés miatt nem számíthatott Szabó Edina. A mérkőzés furcsasága, hogy ugyan mind a hazaiak, mind a hírös városiak 16-16 játékost neveztek, valójában az arány 17-15 volt, mivel Gulyás Vanda a Szeged KKSE után egyéves kölcsönszerződéssel ismét Marosán György együttesét erősítette.

Azért van, ami nem változott. A mérkőzés elején villámrajtot vettek a vendégek, s 4–1-re is vezettek, de az ÉRD is belelendült, olyannyira, hogy a félidő hajrája előtt már hárommal vezetett. A játékrész színfoltját egy érdi szurkoló adta, amikor a 12. percben egy kecskeméti hétméteres előtt háromszor skandálta Gridnyeva Szvetlana nevét. Hiába, még szokni kell…

Aztán helyette Janurik Kinga hárított kétszer is büntetőt. A szünetre mégis 13–13-mal vonultak a felek. A fordulás után pedig a kecskemétiek folytatták jó szériájukat, s három góllal meg is léptek.

De az sem változott, hogy az érdiek nem adják fel. A 47. percben még 23–21-re vezettek Gulyás Vandáék, viszont a következő kilenc percben nem találtak be Julie Foggea kapujába, mialatt a túloldalon az ÉRD hetet vágott, végül 30–24-re győzött is.

ÉRD–Kecskeméti NKSE 30–24 (13–13)
ÉRD Aréna, 700 néző. V: Ónodi, Őri
Legjobb dobók: Krpezs-Slezák 10, Klivinyi 5, Szabó L., Kisfaludy 3-3, ill. Siska 7, Szabó Edina 4, Gulyás, Varga N., Kucerova 2-2

MTK Budapest–Budaörs

Ha csak a papírformát nézzük, akkor a felkészülési torna első felnőtt mérkőzésén az ezüstéremért csatázott Golovin Vlagyimir és Mihály Attila alakulata. A találkozó a fővárosi kék-fehérek fölényével kezdődött. Termány Ritát nem tudták semlegesíteni Pálos-Bognár Barbaráék, s negyedóra után már hattal vezetett az MTK. A szünetben is négy volt közte. A 4-6 gólos különbség pedig maradt is a 43. percig, de 25–20 után nyolcperces MTK-gólcsendet kihasználva sorrendben Juhos Kata, Szöllősi-Zácsi Szandra, Farkas Evelin, ismét Zácsik, Szabadfi Ágnes majd megint Zácsik volt eredményes budaörsi oldalon. A kiegyenlített végjátékban pedig a Budaörsnek jött ki jobban a lépés. Mihály Attiláék 31–29-es győzelmet arattak.

MTK Budapest–Budaörs 29–31 (18–14)
ÉRD Aréna, 400 néző. V: Horváth, Marton
Legjobb dobók: Termány 8, Tóth E. 5, Slakta, Dakos 3-3, ill. Szöllősi-Zácsik 5, Farkas E., Hornyák Á., Pálos-Bognár, Juhos

ÉRD (ifi)–Alba Fehérvár KC (ifi)

Negyedóra izgalom. Talán ennyi is épp elég lenne az ÉRD és az Alba FKC ifjúsági csapatainak találkozójáról, hiszen Oláhné Balog Tünde lányai 5–5 után állva hagyták a fehérváriakat, olyannyira, hogy látványos, magabiztos játékkal a szünetben már hét góllal vezettek. A második játékrész elején pedig az sem tántorította el őket a magabiztos előnytől, hogy az első hat-nyolc percet emberhátrányban küzdötték végig. Amikor a létszám kiegyenlítődött, akkor minden eldőlt. A rendes játékidőt 30–21-re megnyerő érdiek közül Reizinger Sára nyolcszor, Márczy Tekla hétszer, Illés Virág hatszor is betalált. A dudaszó után a csapatok edzői megegyeztek – a játékosok nagy örömére –, hogy még tíz percet játsszanak, így a nem hivatalos végeredmény 37–25 lett az érdiek javára.

ÉRD (ifi)–Alba Fehérvár KC (ifi) 30–21 (15–8) – a nem hivatalos, 70 perces mérkőzés eredménye: 37–25
Legjobb dobók: Reizinger 8, Márczy 7, Illés V. 6, ill. Hargitai 6, Tímár 3

A VII. Érdi Ipartestület Kupa további programja:
08.10.
16.00: ÉRD (ifi)–MTK Budapest (ifi)
18.00: Kecskeméti NKSE–Budaörs
19.45: ÉRD–MTK Budapest
08.11.
16.00: ÉRD (ifi)–HK Hodonin (cseh, ifi)
18.00: MTK Budapest–Kecskeméti NKSE
19.45: ÉRD–Budaörs
utána: eredményhirdetés

(Fotó: handballerd.hu)

Címkék